SZERKESZTŐI ÜZENETEK

2015. május 30. szombat:
Március 18-i üzenetem végre eredményes volt, és végre kevesebb kezelésre vonatkozó levelet kapok, mint régebben. Sőt, eredményes is volt, mert azóta olyan leveleket is kaptam, amelyekben elírásokra, kihagyásokra, azaz a honlapon előforduló hibákra figyelmeztetnek. Mivel több ilyen figyelmeztetés az ajánlott potenciák oldalra vonatkozott, ezt újra átnéztem, és több adatot javítottam, valamint az őstinktúráknál mindenütt megírtam, hogy külsőleg vagy/és belsőleg használatosak. Ahol az őstinktúrát csak belsőleg kell adagolni, ott ezt nem jelöltem külön.


2015. március 18. szerda:
A „Kapcsolat” oldalon (és ehelyütt a 2014. szeptember 21-i üzenetben) ezt írtam: „..kizárólag olyan levelekre válaszolok, melyek a honlapon vagy a könyvemben olvasottakkal kapcsolatosak, azaz, ha valaki valamilyen hibát vagy nehezen érthető dolgot fedez fel mindabban, amit eddig írtam. KEZELNI NEM KEZELEK! Interneten keresztül sem!”
     Sajnos vannak, akik kiforgatják e mondat értelmét, és úgy gondolják, ha idéznek abból, amiket írok, vagy hivatkoznak valamilyen kijelentésemre, akkor köteles vagyok nekik útmutatásokat adni a kezelésükhöz. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy (szinte) minden lépésnél megkérdezik, hogyan tovább, miközben a honlap egy-egy mondatát idézik.
     A fenti mondat valódi értelme azonban ez: Ha valaki a könyvemben vagy a honlapon hibát talál, például elírást vagy ellentmondásnak tűnő állítást, vagy érthetetlen mondatot, akkor szívesen veszem, ha rákérdez vagy figyelmeztet. Például az előző bejegyzés is egy ilyen levél után íródott, amikor a figyelmeztetés jogos volt, és én javítottam a kérdéses részt.
     Semmiképpen nem jelenti azonban azt, hogy kezelési tanácsokat kérhet valaki, ha nem ért ezt vagy azt az írásaimban. Sajnos, ilyen esetben magának kell utánajárnia, vagyis magának kell többet olvasnia, tanulnia, például az ajánlott könyveket megvennie és áttanulmányoznia.

Újfent szeretném felhívni a figyelmet, hogy a homeopátia, de egyáltalán az emberi szervezet, következés-képpen a reakciói és gyógyítása nem olyanok, mint a matematika szabályai. Az ember nem gép! A homeopátiás kezelés nem olyan, mint például a házépítés, ahol mindennek megvan a saját sorrendje, például nem lehet a cserepeket felrakni addig, amíg a tető faszerkezete nincs kész stb. Vagyis, a homeopátiában az adott kezelési útmutatások nem abszolútak, hanem csak általános alapelve-ken álló tanácsok, amik esetről esetre, páciensről páciensre többé-kevésbé változhatnak. Mégpedig a páciens egyéni érzékenysége, körülményei stb. miatt. Többek között ez is az oka annak, amiért az öngyógyítás mellett érvelek, hiszen a páciens saját tapasztalatai majdnem (de persze csak majdnem) annyira mérvadók a kezelés folyamán, mint a homeopátia szabályai. Aki ezt nem tudja megszokni, aki nem tud elszakadni a matematikában szokásos eljárásoktól, vagy a hivatalos orvoslás módjától – ahol mindenkit és mindent egy kaptafára vesznek, mindenkinek ugyanolyan adagolást írnak elő stb. –, annak csak azt tudom tanácsolni, hogy ne kezdjen bele a homeopátia alkalmazásába, vagy kizárólag akut esetekben alkalmazza (amihez persze tudni kell, hogy a klasszikus homeopátia szerint roppant kevés valóban akutnak számító baj létezik).


2014. október 27. hétfő:
Az LM potenciával kapcsolatos, október 24-én adott válaszomat javítottam, csakúgy, mint az Ajánlott potenciák oldal idevonatkozó szakaszát.


2014. szeptember 21. vasárnap:
Sorozatos kérésem és felszólításom ellenére még mindig tucatjával érkeznek a kezelésre vonatkozó kérdések, azaz visszaélnek az eddigi megértésemmel. Ezért kénytelen vagyok megismételni az eddigi kéréseimet, és egyúttal egyre „szigorúbb” lenni: Mostantól kizárólag olyan levelekre válaszolok, melyek a honlapon vagy a könyvemben olvasottakkal kapcsolatosak, azaz, ha valaki valamilyen hibát vagy nehezen érthető dolgot fedez fel mindabban, amit eddig írtam. KEZELNI NEM KEZELEK! Interneten keresztül sem!


2014. június 5. csütörtök:
Végre befejeztem a tuberkulózis miazma bemutatását, ezzel végére értem a miazmák leírásának. A következő fontos témák vannak még hátra: az Ars, Lach és Nat-m portréi, a Tub, Bac, Carc, Syph és Psor nozódák leírása. Ezeket a munkákat mindenképpen mihamarabb elvégzem.
Ami ezeken kívül még hiányzik, mint például a ritkább alkati szerek bemutatása vagy a gyakori akut panaszok szereinek a felsorolása, nos, azokra csak később kerülhet sor.


2014. június 1. vasárnap:
Sajnos, bokros teendőim miatt, régóta nem tudtam a honlapot frissíteni. De ez nem jelenti azt, hogy a honlap bővítését abbahagytam volna. Remélem hamarosan az eddig megszokott ütemben tudom majd folytatni a még hiányzó témák tárgyalását.
Ugyanakkor – több levélből is ez derül ki – az eddig feltett anyag is már komoly tájékoztatást nyújt a homeopátia után érdeklődőknek.


2014. február 1. szombat:
Megszámlálhatatlanul sok levelet kapok, melyben azt kérdezik, hogy egy-egy szert hányszor és milyen potenciában és milyen gyakorisággal kell szedni. Eddig az esetek túlnyomó többségében türelmesen válaszoltam erre a kérdésre is. Most viszont úgy döntöttem, hogy többet nem válaszolok ilyen irányú kérdésre, hiszen a honlapon minden tudnivaló megtalálható ezzel kapcsolatban. Tessék elolvasni a GYAKORLATI HOMEOPÁTIA fő oldalon a HOMEOPATIKUS GYÓGYSZEREK című oldal cikkeit. Elsősorban ezeket: A homeopatikus szerek adagolása; Hány bogyó felel meg egy adagnak?; A homeopatikus szerek gyógyszerkapcsolatai; A homeopatikus szerek ajánlott potenciái; LM potencia.


2013. április 29. hétfő:
Minél jobban bővül a honlap, annál többen keresnek meg a krónikus betegségek gyógyításával, azaz az alkati kezeléssel kapcsolatos kérdésekkel. Nyomatékosan szeretném felhívni a figyelmet, hogy a honlap nagyon sok cikke foglalkozik az alkati kezeléssel, külön oldal az elvvel, a tudnivalókkal, magának a kezelésnek a lefolytatásával, szabályaival. Arra kérem a kedves Olvasókat, hogy ezeket feltétlenül olvassák el – és lehetőleg a könyvemet is – mielőtt kérdéseket tesznek fel. Amennyiben kérdésükre a honlapon és a könyvben nem találják meg a választ, szívesen válaszolok egy külön az alkati kezelésre készített GYAKORI KÉRDÉSEK AZ ALKATI KEZELÉSRE című új oldalon.


2013. április 16. kedd:
A homeopátiás szerek ajánlott potenciáinál elkövettem egy hibát. Azt írtam, hogy "a D potenciák 12 alatt körülbelül a C potenciák duplájának felelnek meg". Természetesen nem a duplájának, hanem a felének, a hibát ma javítottam. Tehát D 12 hatásában kb. egyenló a C 6-tal és így tovább.


2013. április 2. kedd:
A honlapon a GYAKORI KÉRDÉSEK-nél már megírtam, hogy e honlap készítője, dr. Élthes Eszter, azaz én, nem kezelek idegeneket. Mivel továbbra is sokan teszik fel nekem a kérdést, hogy rendelek-e, úgy vélem, kiemelt helyen kell válaszolnom, és bővebben megmagyaráznom, hogy miért nem rendelek. Valamint ezzel kapcsolatban azt is, hogy mi ennek - az általam egyedül - készített honlapnak a célja. Ezért ma feltettem a KAPCSOLAT oldalra a válaszomat.


2013. február 14. csütörtök:
A Calcium carbonicum portréjának ma feltett részében megtalálható egy érzékletes összeállítás a különböző alkatú gyerekek dühkitöréseinek, rossz viselkedésének különbözőségeiről. Nagyon ajánlható a gyermekek alkati szerének könnyű megállapításához.


2013. január 28. hétfő:
Két nappal ezelőtt, a beszámolóban helytelenül írtam a Boericke-könyv árát és címét. Nem vettem figyelembe, hogy a Boericke-könyvet újabban kettéválasztották, az olcsóbb kiadásban csak a Materia medica van benne (esetleg "mit therapeuthischem Index") – ezt nem érdemes megvenni. Az igazi Boericke könyvben (William Boericke: Homöopathische Mittel und ihre Wirkungen - Materia medica und Repertorium) a Materia medica és a Repertorium is benne van, ez sajnos 98 euro mindenütt, az amazon.de-nél is (2013. január 28-i adat). A ma feltett "Ajánlott repertóriumok" című cikkben már helyesen állnak az adatok.


2012. december 11. kedd:
Ehelyütt is szeretném bejelenteni, hogy 2013. január 11-én délután fél négykor, Budapesten a II. kerületben előadás lesz a homeopátiáról, melynek témáját nagy részben az olvasók előzetes - és természetesen a helyszínen feltett - kérdései határozzák meg. Részletek a HÍREK oldalon találhatók.


2012. november 21. szerda:
Olvasói kérésre befejeztem Ravi és Carola Roy Védőoltásokról szóló cikkét.


2012. október 25. szerda:
Mivel a honlap tartalma egyre nő, át kellett rendeznem az anyagot. Remélem, így könnyebb lesz a tájékozódás. A legtöbb kérdést a homeopatikus szerek adagolásának mikéntjéről kapom. Holott a honlapon már hónapok óta megtalálható az a cikk, mely ezzel a témával foglalkozik.


2012. július 29. vasárnap:
Miközben folytattam a miazmákról szóló írást, erre a honlapra is feltettem a „Szifilisz kontra pszóra” című tanulmányomat (amit eddig csak egy másik honlapon lehetett elérni).


2012. június 29. péntek:
A MENÜ alatt mától megtalálható a KERESÉS A HONLAPON link. Oda kattintva útmutatást találnak arra nézve, hogyan lehet a honlapon minden keresett nevet, szöveget, idézetet megtalálni.


2012. június 7. csütörtök:
Mivel Peter Chappell könyve nem beszerezhető (ebben nagyszerű szer-leírások találhatóak), minden eddigi témával párhuzamosan belekezdtem a kisebb alkati szerek ismertetésébe is.


2012. május 28. hétfő:
Két új kérdést és választ tettem fel.


2012. május 23. szerda:
Mielőtt a mizamákkal tovább mennék egy olvasói levél kapcsán kiegészítést írtam az alkati kezelés általános tudnivalói című oldalára.


2012. május 22. kedd:
Egy időre megszakítottam a Coulter-portrék bemutatását, és a krónikus betegségekről szóló cikk folytatásaként elkezdtem a miazmák és nozódák tárgyalását, aminek ismerete nélkül a krónikus betegségeket nem lehet tartósan gyógyítani.


2012. május 3. csütörtök:
Végre folytatni tudtam Coulter asszony Nux portréjának három hete elkezdett bemutatását. A befejezés gyorsabban, már a közeli napokban következik.


2012. április 6. péntek:
Hogy a Coulter portréknak helye legyen, a napokban átrendezem az alkati szerekkel foglalkozó oldalakat. Az általános tudnivalók egy oldalra kerülnek, és minden alkati szer új oldalt kap, vagyis azok is (az Arsenicumtól a Phosphorusig), melyeknél még nem készült el a Coulter-portré.

Legközelebb a Nux vomica-nál készítem el a Coulter-portré összefoglalóját.