Jó reggelt! – Jó napot! – Jó estét! – Kellemes és hasznos időtöltést kívánok a honlapon! dr. Élthes Eszter


GYAKORLATI HOMEOPÁTIA
BETEGSÉGEK – SZERVÁLASZTÁS


A HOMEOPATIKUS GYÓGYSZEREK

VISSZA A GYAKORLATI HOMEOPÁTIA OLDALRA


A homeopatikus szerek tárolása

A homeopatikus gyógyszereket védeni kell mindenfajta sugárzástól. Olyan helyen kell tárolni őket, ahol nem éri őket se napfény, se pára, se fűtőtest melege, és távol vannak minden elektromos és sugárzó készüléktől (mobiltelefontól, rádiótól, TV-től, mikrohullámú sütőtől stb.). A legegyszerűbb a könyvek közé a polcra, vagy egy szekrénybe tenni őket.

A jobb oldali képen egy szekrény homeopatikus szerekkel telirakott felső polcait látni. Az üvegcsék nem abc, hanem beszerzésük sorrendjében lettek elhelyezve. Minden üvegcse tetejére szám került, a polc ajtajának belsejére pedig egy lista-rendszer. Ezeken abc sorrendben állnak a szerek, minden név és potencia mellett az üvegcse száma. Ennek segítségével a szereket gyorsan és könnyen meg lehet találni.
     A listák aszerint készültek, hogy a szer üvegben vagy Boiron-tégelyben, vagy kis kiszerelésű Remedia-tégelyben vannak, folyékonyak vagy szilárd halmazállapotúak. Az is ajánlott, hogy egy kis füzetbe minden vásárolt szer nevét és potenciáját írjuk fel, hogy amikor valamire szükségünk van, egyrészt megtaláljuk, másrészt ne vásároljuk meg fölöslegesen másodszor.


A homeopatikus szerek alapanyagai

A homeopatikus gyógyszerek bármilyen természetes anyagból készülhetnek, nővényekből, állatokból, ásványokból. Vagyis a homeopatikus szereket nem kell kitalálni, kémiai módszerekkel, laboratóriumokban előállítani és nagyiparilag gyártani – csak meg kell őket találni, begyűjteni és elkészíteni.

Homeopatikus gyógyszert a fokonkénti hígítás-ütögetés technikával, azaz potenciálással elvileg minden anyagból elő lehet állítani, csak éppen nem érdemes. Risch professzor azt írja, hogy már a mágnes északi és déli pólusát, az elektromosságot és a röntgensugarakat is potenciálták, úgy hogy erejüket hosszabb időn át hagyták tejcukorra hatni, majd ezt Hahnemann előírásai szerint dolgozták tovább. De ezeknek a kísérleteknek elvileg sem sok, a gyakorlatban pedig semmilyen jelentősége nincs. Bár több mint 1000 olyan anyag gyógyszervizsgálatát végezték el, melyeknél kimutatható volt valamilyen gyógyító hatás, de a gyakorlatban csak mintegy 400 szer állta ki a próbát.
     De még a maradék 400 szer között is vannak úgynevezett „kis” szerek, melyeknek nagyon behatárolt a hatásterületük, és miután csak akut, helyi panaszokra valók, más szerekkel könnyen helyettesíthetők. Ha ezeket nem számítjuk, akkor úgy 200 olyan homeopatikus gyógyszer marad, melyek a mindennapi használatban szóba jönnek.
     Ezek között vannak „nagy” szerek, az úgynevezett polychrestek (= sok mindenre hasznos), melyek sok bajt orvosolni tudnak, és vannak a még ezeknél is mélyrehatóbb szerek, melyek a krónikus betegségeket is kezelni képesek. És e nagy szerek csaknem mind azokból kerülnek ki, melyekkel még Hahemann és közvetlen utódai végezték el az első gyógyszervizsgálatokat, és amelyek ma is ugyanúgy hatnak, mint 180 évvel ezelőtt.

Néhány példa a homeopatikus szerekre kiindulási anyaguk szerint:

Növények:
     A homeopátia tapasztalatai azt mutatják, hogy a népi gyógyászatból ismert gyógyfüvek potenciált formájukban sokkal jobban és sokkal mélyebben hatnak, mint „nyers” állapotukban. Továbbá az eredetileg enyhén vagy akár súlyosan mérgező növények a fokonkénti hígítás után egyáltalán nem mérgeznek, hanem mélyre hatóan gyógyítanak. Ugyanakkor az is előfordul, a hogy a népi gyógyászatban nagyra becsült növényeket a homeopátia ugyan ismeri, de alig használja, ilyen például a Cickafark, melyet Maria Treben asszony is elengedhetetlenül fontos gyógynövénynek tart, míg a homeopátiában igen ritkán alkalmazzák, mert mindarra, amiben a természetgyógyászat szerint segíteni tud a homeopátiának sokkal hatékonyabb gyógyszerei vannak. Ugyanez a furcsaság azonban fordítva is igaz: sok, a népi gyógyászatban csak kevéssé használt gyógynövény potenciált formájában hatalmas erővel rendelkezik, ilyenek például a kökörcsin – Pulsatilla pratensis vagy a kerti ruta – Ruta graveolens.

A kiindulási anyag a növényeknél állhat magából az egész növényből, vagy annak csak egy részéből: leveléből, gyökeréből, virágjából stb., valamint szárított alakjukból, növényi olajokból és gyantákból, faszénből és kátrányból, gombákból és spórákból.

Néhány példa a legismertebb növényi eredetű szerekre (először a növény magyar neve, utána zárójelben a szer elkészítéséhez felhasznált része, majd a kötőjel után az így nyert homeopatikus szer hivatalos neve következik):
     Hagyma (friss hagymagerezd) – Allium cepa; Sisakvirág (egész növény) – Aconitum, Árnika (szárított gyökere) – Arnika, Maszlagos nadragulya (bogyói) – Belladonna, Fekete nadálytő (friss gyökér) – Symphytum, Körömvirág ( egész növény virágzáskor) – Calendula, Sártök (termése) – Colocynthis; Kamilla (virágja) – Chamomilla; Észak-amerikai mérgező szömörce (friss levelek) – Rhus toxidodendron; Rutafű (hajtása) – Ruta; Kökörcsin (virágzó hajtása) – Pulsatilla; Orbáncfű (egész növény) – Hypericum; Vérehulló fecskefű (friss gyökere) – Chelidonium; Vadjázmin (gyökere) – Gelsemium; Hánytató dió (érett, szárított termés) – Nux vomica; Faszén – Carbo vegetabilis; stb. stb.

Állatok:
     Az állati eredetű szerek kiinduló anyaga lehet maga az egész rovar, vagy csak annak mérge, váladéka stb. Néhány ismertebb szer:
     Osztriga (héjának mésztartalma) – Calcium carbonicum; Lándzsa alakú vipera (mérge) – Lachesis; Mézelő méh (az egész rovar) – Apis; Tintahal (a tintaerszény szárított tömege) – Sepia; Kőrisbogár (az egész rovar) – Cantharis stb. stb.

Szerves és szervetlen ásványok:
     Ide tartoznak a fémekből, nem-fémekből, valamint ezek vegyületeiből – oxidokból, szulfidokból, sókból és savakból –, továbbá a szénből és vegyületeiből készülő potenciált gyógyszerek. Mindegyikre egy-egy példa:
     Réz – Cuprum; Kén – Sulphur; Arzén trioxid – Arsenicum album; Cinóber – Cinnabaris; Magnézium-hidrogénfoszfát – Magnesium phosphoricum; Salétromsav – Nitricum acidum; Nitroglicerin – Glonoinum; Konyhasó – Natrium muriaticum stb. stb.

Nozódák:
     A nozódákat emberi vagy állati betegség-termékekből, kóros váladékokból, megbetegedett szövetrészekből vagy kórokozó (bacilus, vírus, gomba) kultúrákból készítik. A nozódák nélkülözhetetlenek a krónikus betegségek kezelésénél. Néhány példa:
     Rothadó húsból – Pyrogenium; Gümőkóros tályogból – Tuberculinum; Himlő váladékából – Variolinum stb.


A homeopatikus szerek elkészítése

A kiindulási anyagok

Első lépésként a természetes anyagokat feldolgozásra alkalmas állapotba kell hozni. Erre Hahnemann a kiinduló anyag állaga szerint különböző, de szigorúan meghatározott módszereket írt elő. Ha az alapanyag vízben vagy alkoholban oldható, akkor ezek keverékében áztatják több napon át, majd ezt leszűrik, és így nyerik az őstinktúrát.
     Ha a kiindulási anyag nem oldható (többnyire ez áll fenn az ásványi, állati eredetű alapanyagoknál), akkor a kívánt potenciafoknak megfelelő mennyiségű tejcukorral dörzsölik szét.

Potenciálás

Hahnemann zseniális felfedezése, hogy rájött, hogy a gyógyhatással bíró anyagok potenciálással, azaz fokonkénti ütve-hígítással sokkal hatékonyabbak, mint eredeti vagy őstinktúra állapotukban. A potenciálás tehát nem más, mint a homeopátiás szerek elkészítésének gyógyszerészeti technikája. Ennek során a kiinduló anyagokat lépésenként hígítják, majd mechanikai dinamizációnak vetik alá. Ha a szer oldható, azaz őstinktúrában áll rendelkezésre, akkor a potenciálás viszonylag egyszerű. Minden már meglévő potenciából egy cseppet 100 csepp alkoholban feloldanak, majd 10-szer alaposan megrázzák. Ilyen módon bármilyen magas potenciájú szert elő lehet állítani.
     Az oldhatatlan anyagok potenciálása már kissé bonyolultabb, mert az első három lépésben, tehát a C3-as potenciáig egy rész kiindulási anyagot minden lépésben 99 rész tejcukorral kell összedörzsölni, de ezt az összedörzsölést is lépésenként és pontosan meghatározott ideig kell elvégezni. Amikor ily módon a C3-at elérték, ebből egy gran ( = 0,0729 gramm) részt 100 résznyi víz és alkohol keverékben feloldanak, majd összerázzák, ez lesz a C4. A potenciálás innentől ugyanúgy folytatódik, mint az oldható anyagoknál.

A homeopatikus szerek adagolása

A hígítási arányok szerint három fajta sorozatot különböztetnek meg: a tízszeres hígítás a D, a százszoros hígítás a C és az ötvenezerszeres hígítás az LM potenciákat hozza létre.
     Bár elvileg bármely potenciát használni lehetne, a gyakorlatban használatos C, illetve D potenciák 6-ig bármelyik, de innen csak a 12-es, 15-ös, 30-as, 200-as, 1000-res, 10 000-res potenciák.
     C12-ig, illetve D24-ig (ez viszont nem használatos, tehát itt is csak D12-ig) a homeopatikus szerekben még megtalálható a kiindulási anyag része, de az ezen felüli potenciákban már ennek egyetlen molekulája sincs meg – következésképpen teljesen értelmetlen ezeket „leleplezni” akarni, ahogy a „szkeptikusok” állandóan megpróbálják. Innentől kezdve már bizonyosan (de főleg eddig is) csak az anyag információja, vagy energiája az, ami a szervezetben működik.

Azokat a szereket, melyeknek hígítási foka a 6-os vagy ennél kevesebb, alacsony potenciájú gyógyszereknek nevezzük. Ezeket az akut, vagy olyan esetekben használják, melyek dominánsan egy bizonyos szerv szintjén zajlanak le, illetve olyankor, ha a beteg energiaszintje, vitalitása alacsony. Az adagolás ilyenkor akár napi többszöri is lehet.
     A 12-es és 15-ös potenciákat közepesnek hívják. Ezeket akkor használják, ha a betegség funkcionális szinten zajlik, tehát például fájdalmak, zsibbadás esetén. E potenciákat naponta maximum kétszer szabad bevenni, vagy vízben feloldani és kortyonként fogyasztani.

A C30, illetve D30 és ezek feletti potenciákat magasnak nevezzük. Ezeket krónikus betegségeknél (alkati kezeléseknél) vagy lelki, idegi eredetű panaszoknál használják, és ritkán adagolják. A 30-ast még lehet hetente többször, a 200-ast hetente egyszer, az ennél nagyobbakat legkevesebb hathetente. (Az adagolásról és a használatos potenciákról lásd a honlap következő cikkét.)

A homeopatikus gyógyszerek adagolása egyfelől megtalálható egyes könyvekben, másfelől a tapasztalat eredménye. Vannak homeopaták, akik megállapodnak egy potenciánál és állandóan ezt írják fel. Hahnemann mintegy 30 éven át csaknem minden panasznál a C30-as potenciát használta. De ahogy később írta, ezzel nem volt egészen megelégedve, és ezért addig kísérletezett, amíg franciaországi utolsó éveiben ki nem dolgozta az úgynevezett LM potenciát, amivel már meg volt elégedve.

Hahnemann két dolgot akart elérni: a homeopatikus gyógyszerek legyenek még szelídebbek, mint a C-es potenciájúak, és mégis mélyrehatóak. Másfelől legyenek olyanok, melyeket a páciensek gyakran bevehetnek anélkül, hogy ez kárt okozna nekik. E két cél a homeopátia két alapelvét érintette: az úgynevezett első rosszabbodást – és ezt akarta Hahnemann a szelídebb hatással kiküszöbölni, valamint azt a tényt, hogy a C-es vagy D-es potenciájú szerek gyakori bevétele gyógyszervizsgálati tüneteket hívhat elő.
     Az LM potenciájú szerek kiváltképp abban különböznek a többiektől, hogy a fokonkénti hígítás során a hígított szert minden lépésben a hígítás és ütögetés után piciny bogyócskákra öntik, és a következő hígításhoz e bogyócskákból vesznek 1 darabot.
     (Mindez elég komplikáltnak tűnik, ezért a laikusoknak csak annyit kell belőle megjegyezni, hogy a homeopatikus gyógyszerkészítés nem önkényes „kotyvasztás”, hanem nagyon pontos és szigorú és nagyon bonyolult szabályok alapján történik.)

(A képeken a kökörcsin, azaz a Pulsatilla, a kőrisbogár, azaz a Cantharis, a mézelő méh, azaz az Apis és az osztriga héja, azaz a Calcium carbonicum homeopatikus gyógyszer alapanyagai láthatóak.)

Feltéve: 2011. augusztus 10.


A homeopátiás szerek adagolása II.
Hány bogyó felel meg egy adagnak?

Hahnemann az Organon § 278-ban azt írja, hogy a lehető „legkisebb, és leghatásosabb adagolás megállapítása nem lehet elméleti feltevések tárgya, hanem ezt egyedül csak a kísérlet, minden egyes beteg érzékenységének gondos megfigyelése és a helyes tapasztalat alapján lehet minden egyes esetnél megállapítani”. – Nos, ezt úgy kell érteni, hogy az adagolás – mind a potenciát, mind a gyakoriságot illetően – nagy mértékben függ a páciens érzékenységétől. Vannak olyanok, akiknél egyetlen adag azonnal hatni kezd – magam is láttam ilyet –, és sajnos vannak olyanok, akik alig reagálnak még a legjobban megválasztott szerre is.
     Bár soha nem szabad feledni, amit Hahnemann mondott, de a tőle megkívánt tapasztalatra valahogyan szert kell tenni, ezt pedig csak úgy lehet, ha valamilyen alapszabály alapján elkezdjük a kezelést. Most tehát egy ilyen általános szabályt mutatok be, de figyelmeztetek, hogy mindenki figyelje meg magát, és egyre inkább úgy adagolja a szereket, ahogy saját megfigyelései alapján ez a számára a legeredményesebb.

Az alapszabály így szól: minél „felszínesebb” egy baj annál alacsonyabb, és minél mélyebbre ható annál magasabb potenciát kell adni a betegnek. Tehát a testi tünetekre inkább alacsonyabb, a lelki, idegi eredetűekre inkább magasabb potenciát kell felírni. Alapszabály az is, hogy minél alacsonyabb potenciájú egy szer, annál gyakrabban lehet, és minél magasabb annál ritkábban szabad adagolni. Vagyis a C (D) 6 potenciájú szereket naponta kétszer-háromszor, a C (D) 12 potenciájú szereket naponta egyszer, a C (D) 30 potenciájú szereket hetente egyszer szokás adni.

Ez az adagolás nem érvényes a nagy fájdalommal járó, heves akut esetekre. Ilyenkor a sok cukor-tartalmú bogyó gyakori beszédese helyett érdemesebb egy pohár vízben feloldani pár szemet (5 darab bőven elég), és azt kortyolgatni, eleinte akár 15 percenként, aztán, ahogy múlik a fájdalom ritkábban.
     Ide tartozik még, hogyha nincs időnk alaposabban kivizsgálni egy esetet, vagy nem tudjuk megállapítani a helyes szert, vagy külön-külön egyik sem éri el a kívánt eredményt, akkor kivételesen át lehet hágni a homeopátia szabályait, és egy pohár vízben nem csak egy, hanem több – de egymással nem ellenséges, egymás hatását nem kioldó – szerből is feloldhatunk néhány bogyót, vagyis mindegyik szerből legalább 5 bogyót egy nagy pohár vízben, és abból kortyolgattatunk húszpercenként, félóránként.
     Ez a szabályellenes módszer azonban csak egyes, kivételes esetben megengedett, és nem jelenti azt, hogy a gyógyszertárakban kapható „komplex készítmények” használatát jónak, elfogadhatónak tartja, vagy helyesli. Már csak azért sem, mert a reklámokban mindig úgy hirdetik ezeket, mint amiket szabad folyamatosan szedni. Aki ilyet mond, aki nem hívja fel a figyelmet arra, hogy egy homeopatikus készítmény folyamatos szedése soha nem megengedett, sőt kifejezetten káros, annak valójában nincs köze a homeopátiához, sőt annak ellensége!
     Hogy melyik szernek melyik az ellensége, az a honlapon a Gyógyszerkapcsolatok című cikkben megtalálható.

Dana Ullman – a már többször említett könyvében, lásd a LINK oldalon – a pontos adagolás helyett Hahnemannhoz hasonlóan szintén inkább általános szabályokat ad, és rábízza az olvasókra, hogy e szabályok és saját tapasztalatuk alapján maguk válasszák ki a megfelelő potenciát és az adagolás gyakoriságát. Ez azért is a helyesebb megoldás, mert ránevel az „együttgondolkodásra”, a pontos megfigyelés fontosságára, ami a homeopátiának egyik alapkövetelménye.
     Könyvének az „A megfelelő potencia kiválasztása és az adagolás módja” című fejezetében felsorolja a figyelembe veendő szabályokat. Ezek közül a legfontosabbak: A C és D potenciák (ezek nem 100-as, hanem csak 10-es hígítással készülnek = a római D betű annyi, mint 10) hatása hasonló, talán a C potenciák egy kicsit erőteljesebbek, ezért felesleges gyötrődnünk, hogy melyiket válasszuk, vegyünk C potenciát, de ha nincs, akkor a D is jó. A lehető legkevesebb szert adjuk: tehát, ha javulás áll be, hagyjuk abba a kezelést, ha viszont többszörös adag után sem történik semmi, akkor ne ugyanazt a szert ismételjük, hanem térjünk át egy másikra. Az adagolás gyakoriságát a tünetek súlyossága határozza meg, a potencia magasságát pedig a tünetek milyensége (testiek vagy lelkiek). Nagyon fontos a türelem, hagyni kell, hogy egy szer ki tudja fejteni hatását.

Az adagolás gyakorisága mellett a másik nagy kérdés: Hány bogyó felel meg egy adagnak? Ennek megválaszolásához tudni kell, hogy a homeopátiás hatóanyag nem a bogyó belsejében található – az egyszerűen cukorból készül –, hanem a felületén! A bogyók úgy készülnek, hogy a folyékony szerrel átitatják a cukorbogyókat! És azt is tudni kell, hogy Hahnemann szerint már a homeopátiás szerek megszagolása is hatékony! A homeopátiás szerek nem anyagot tartalmaznak, nem anyagi úton hatnak, hanem információ révén. Úgy működnek, mint mikor egy csúszda tetején meglökünk egy golyót, az elkezd gurulni, és ha a csúszda jó, akkor semmi értelme, hogy újra és újra meglökjük a már úton levő golyót. Vagy egy modern példa, ha az internetes levelezőrendszerben rákattintunk a KÜLDÉS-re, hogy elmenjen a levelünk, akkor elég egyszer kattintani, ezzel megadtuk az információt, nem érdemes utána még többször kattintgatni, attól a levél nem megy el gyorsabban.
     Azt is tudni kell, hogy a hatóanyag a nyálkahártyán keresztül szívódik fel (és a bőrön, ezért nem szabad másnak, mint a betegnek megérinteni a kapott szert). Ebből következik az is, hogy a padlóra vagy bárhova máshova kiesett bogyókat nem szabad visszatenni az üvegbe, azokat el kell dobni, már semmire sem alkalmasak.

Nem árt tudni azt sem, hogy aki például krónikus panaszai miatt elmegy egy homeopata orvoshoz, és attól valamilyen magas potenciájú – általában alkati – szert kap, annak a szájába, a nyelve alá egyetlen egy bogyót tesznek, hiszen a C1000 vagy C10 000 potenciájú homeopatikus gyógyszerek – és az alkati szereket többnyire ezekben a potenciákban adják a klasszikus homeopátiát művelő orvosok – már nagyon drágák, abból senki nem akar pazarolni, és ezért a beteg csak egyet kap belőle. Amivel a homeopata szakemberek is elismerik, hogy egyetlen bogyónak ugyanannyi a hatóanyaga, mint 5-nek!
     Ha viszont a drága, magas potenciájú bogyókból elegendő a hatáshoz egyetlen egy darab, akkor jogosan merül fel a kérdés, hogy miért ajánlanak a Magyarországon kapható homeopátiás könyvek szerzői 5-öt vagy még ennél is többet a sokkal enyhébb panaszok esetében?
     Sőt, a homeopátiát népszerűsítő kézikönyvek többsége, különösen az egyes gyógyszergyártók által finanszírozottak, pontos adagolási előírásokat közölnek. Ilyeneket lehet bennük olvasni: „napi 2x5 golyó”, „napi 4-5x5 golyó”, „óránként 5 golyó”, „10 golyó 1 dl. vízben”.

Magyarországon kétfajta homeopatikus gyógyszer ismert: a francia Boiron-gyár és az osztrák Remedia cég készítményei. A Boiron készítményeit az ország egész területén árusítják a gyógyszertárak, míg a Remediát nem. De mivel a Remedia készítményei is törzskönyvezettek, minden gyógyszertár meg tudja rendelni őket, és csak azért nem teszik, mert nem tudnak erről, vagy azért, mert lusták. Nem Budapesten élő olvasók megerősítették ezt a feltételezést. Megírták, hogy amikor ragaszkodtak a rendeléshez, megkapták a Remedia szereit. Ezért mindenkinek azt tanácsolom, hogy ezek ismeretében tárgyaljon a gyógyszertárak eladóival.

A Boiron gyár a homeopátia ősatyja, Samuel Hahnemann életének utolsó éveiben, párizsi tartózkodása alatt folytatott gyakorlatára hivatkozva, más nagyságú, más potenciájú szereket gyárt és forgalmaz, mint amilyeneket Hahnemann előírt, és melyek így az egész világon elterjedtek. Ezért nem C-vel, hanem CH-val jelöli a potenciát. C jelenti a százas hígítást, és a H jelenti, hogy ők Hahnemannra hivatkoznak – nem jogszerűen – a többi gyártótól eltérő kiszerelésű gyógyszereiknél.
     A Boiron készítményeknek az az előnyük, hogy kisebb a tubus, amiben vannak, ebből könnyebb az adagolás is, és olcsóbbak. Csakhogy ez csak relatíve igaz, hiszen jóval kevesebb szer van egy tubusban, mint a Remedia 10 ml-es üvegeiben.
     A Boiron gyógyszerek jóval nagyobbak, mint amilyeneket Hahnemann használt, és leírt, következésképpen a klasszikus homeopátia használ, és a cég egy-egy bevételre mégis legalább 5 ilyen bogyót ajánl. Ennek semmi értelme, ahogy már elhangzott, a hatóanyag a bogyó felületén található, és mivel ezek jóval nagyobbak, mint a szokásos bogyók, a felületük is nagyobb, tehát hatóanyagból is több kell rajtuk lenni.

Mindezek után a „Hány bogyó felel meg egy adagnak?” kérdésre az a válasz, hogy bármilyen potenciáról legyen is szó: egy adag = 1 bogyó (akár Boiron, akár Remedia). Ugyanakkor a biztonság kedvéért, például azzal az eshetőséggel számolva, hogy a bogyó kieshet a szájból (ami könnyen megesik), vagy hogy esetleg egy bogyó nincs eléggé átitatva a hatóanyaggal, jobb legalább két bogyót bevenni, de maximum hármat. Ne felejtsük el, hogy az ember már csak olyan, hogy azt hiszi, a több az jobb is, ezért még a homeopátia rendíthetetlen hívei számára is szinte felfoghatatlan, hogy egyetlen ilyen kis bogyócska hatni tudjon, ezért nem tudják megállni, hogy ne vegyenek be többet, mint amennyi elég lenne.

Tehát mindezen emberi gyengeségeket figyelembe véve: EGY ADAG = 2-3 BOGYÓ

Arra a kérdésre, hogy akkor a könyvek, a kurzusok, az orvosok miért ajánlanak sokszor 5, sőt 10 bogyót, az a válasz, hogy azért, mert a Magyarországon kínált kurzusok oktatói, a Boiron cég alkalmazottai ezt ajánlják – gondolom, üzleti megfontolásból. A sok bogyót ajánló könyveket szinte kivétel nélkül a gyógyszer-gyártó cégek finanszírozzák, rendelik, íratják meg.


Feltéve: 2013. augusztus 29.


Az LM POTENCIA

Mint e honlapon is többször szó volt róla, a homeopátiát az egész világon használják, és mindenütt ugyanazon szabályok, törvényszerűségek alapján. Ugyanakkor a gyakorlatban elterjedt potenciák a világ különböző részein kissé eltérőek. Különösen nagy az eltérés az Amerikai Egyesült Államokban és az európai német nyelvterületeken használatos potenciák között. Ennek az az oka, hogy – mint fentebb írtam – Hahnemann a szerinte tökéletes LM potenciákat csak élete végén fedezte fel. Hahnemann fő műve az Organon nevű könyv volt, melynek addig öt kiadását jelentette meg. Az LM potenciákat és előállításuk rendjét e mű hatodik kiadásában írta le részletesen, de ennek megjelenését már nem élhette meg. Felesége – ahogy Gerhard Risch írja – túl sok pénzt követelt a kéziratért, ezért az nyomtatott formában sokáig nem jelent meg. Csak az első világháború után sikerült annyi pénzt összehozni, amennyit az örökösök kértek, így az nyomtatásban csak 1921-ben jelenhetett meg, és egy svájci homeopata, Dr. Flury volt az első, aki Hahnemann után e potenciákat elkészítette és felhasználta. Elterjedni még ennél is később, csak a II. világháború után, a homeopátia reneszánszában terjedt el.

Így történhetett, hogy az amerikaiak, akiknél a homeopátia a 19. század második felében élte virágkorát, nem ismerték az LM potenciát. Helyette Kent és követői más módon próbálták a gyógyszerek hatékonyságát még jobban növelni. Ráadásul Kent a szerfelírást egyre inkább a lelki, szellemi tünetek, a kedély, a lelkület alapján végezte, melyek egyre magasabb, azaz egyre „anyagtalanabb” szereket igényeltek. Ezért ő és követői, a „kenti iskola” hívei nem elégedtek meg a C30-as potenciával, hanem ennél is tovább mentek, előállították a C 1000, majd C 10 000 potenciákat, illetve a még ennél is magasabbakat. (A könyvemben gyakran emlegetett Coulter homeopata asszony is használ 50, sőt 100 ezres potenciákat.) Ezeket természetesen már nem kézzel állítják elő, hanem egyre rafináltabb gépekkel.
     Európában azonban a 10 000-nél magasabb potenciák nem terjedtek el, és sok híres homeopata van, aki még ezeket sem használja. Risch is azon a véleményen volt, hogyha az amerikaiak ismerték volna az LM potenciát, soha nem jutott volna eszükbe, hogy a magas potenciákat előállítsák. Mindenesetre Risch professzor mellett, aki nagyon nagyra becsülte az LM potenciákat, az általam gyakran emlegetett Peter Chappell szintén ezeket használja, és a Magyarországon sok előadást tartott osztrák Dorcsi professzor is. Ez utóbbi és az általa vezetett ú. n. „bécsi iskola” tagjai, nozódákból C10 000, míg az alkati és egyéb szerekből LM potenciájú szereket írnak fel.

Magyarországon mindkettő használatban van, mindkettőhöz hozzá lehet jutni, viszont még a szakemberek közül is vannak, akik nem tudják, hogyan kell az LM potenciájú szereket adagolni. Ezért fordulhat olykor elő, hogy a betegnek egy homeopata globuliban, azaz bogyócskákban írja fel az LM-es potenciájú szert, holott ez ellene mond Hahnemann utasításának és a homeopátia elvének.

Mint fentebb szó volt róla, Hahnemann egyik célja az LM potencia kikísérletezésénél az volt, hogy a betegek gyakrabban szedhessék be a szerüket. Egyfelől azért, mert az ember már csak olyan, hogy jobban bízik a többen, mint a kevésben, és ezért nagyon nehéz arra rávenni, hogy türelemmel várjon, amíg a szere hat. Másfelől a szer hatását sok minden csökkentheti: a napi bosszúságok, egy akut tünet, például megfázás, túlzott fáradtság stb.
     Ugyanakkor Hahnemann tudta, hogy a szervezet az azonos intenzitású „lökésekre” nem megfelelően reagál, ezért nem szabad neki sokszor egymásután azonos potenciájú gyógyszert beadni. (Ez is egyike a józan megfigyelések hasznosításának: minden elveszti lassan a hatását, ha megszokottá válik.)
     Ahhoz tehát, hogy az életerő, azaz a szervezet öngyógyító mechanizmusa újra jól működjön, változó, egyre erősebb (vagy akár gyengébb) adagokat kell bejuttatni a szervezetbe. Ő viszont a C30-as potencia fölé egyrészt nem akart menni, másrészt egy potencia gyakori bevétele – ha nem tartják be a szabályokat – veszélyes is lehet, ezért inkább más úton próbálkozott; így jutott el az LM potenciához, amihez aztán élete végéig ragaszkodott.

Amikor végre megtalálta, szigorúan meghagyta, hogy az LM potenciákat soha nem szabad a betegeknek szilárd állapotban, azaz bogyóként felírni, hanem csakis folyadékban. Ezt a folyadékkal tele kis üveget pedig a betegnek minden bevétel előtt ütögetnie kell. Ezzel megváltoztatja, azaz ha kis mértékben is, de megemeli a gyógyszer potenciáját, és ezért gyakran, akár naponta többször is beveheti.
     Hahnemann az Organonban (§ 248) pontos utasításokat ad ezeknek az LM potenciájú szereknek az adagolására, mely lényegesen eltér a C potenciájú szerekétől. Ezt írja: „A hosszadalmas betegségeknél minden nap vagy kétnaponta egy adagot, az akut betegségeknél azonban minden 2., 3., 4., 6. órában, és a legsürgősebb esetekben minden órában vagy akár még ennél is gyakrabban lehet hónapokon keresztül a betegnek beadni.”
     Ez tökéletesen más adagolási előírás, mint amiket a homeopatikus gyógyszerekről általában olvasni vagy hallani lehet. De ennek nem az az oka, hogy az egyik utasítás nem helyes, hanem az, hogy a C-s (meg a D-s) és az LM potencia másképp működik, és ezt a kezelésnél, az adagolásnál nem szabad figyelmen kívül hagyni!

A mai rohanó világban, az állandó stresszben, aminek a mai ember akarva, nem akarva ki van téve, az LM potencia még nagyobb jelentőséggel bír, mint Hahemann életében. Ugyanakkor a betegtől kissé több figyelmet követel, mint a többi potenciájú szer.

Az LM potenciák csakúgy, mint a C-sek vagy D-sek 1-gyel kezdődnek, majd 150-ig mennek fel (legalábbis Németországban). Ugyanúgy, ahogy a másik potenciáknál, itt sem mindegyik potencia használatos (1-6-ig mindegyik, aztán a 12, 18, 24, 30, 60, 90, 120, 150). A C30 potencia erősségének mintegy az LM 18 potencia felel meg (Risch szinte mindig ezt használta). Peter Chappell viszont alacsonyan, LM 1-gyel kezd, és Magyarországon is csak LM 1 és LM 6 potenciájú szereket lehet kapni a gyógyszertárakban.

Az adagolás a következő: Egy 10 ml-es steril gyógyszeres üvegcsét (olyat, amilyet a sajátvér kúránál használnak) fel kell tölteni kétharmadáig desztillált vízzel, és az LM potenciájú granulákkal teli (vásárolt) üvegből egyetlen egy szemet bele kell tenni, majd a tartósítás miatt bele kell önteni 6 csepp alkoholt.
     (Ahogy a sajátvér kezelésnél is írtam, nagyon fontos, hogy miután készek vagyunk, az üveget címkézzük fel, azaz írjuk rá a szer nevét, potenciáját, elkészítésének idejét.)

Ezután mindennap el kell végezni az alábbi műveleteket:
     1. Az üveget 10-szer jó erősen oda kell ütögetni egy szilárd felülethez (lásd a sajátvér gyógyszer előállításánál);
     2. Ezután a felrázott üvegből egy kis vízzel teli (kávéscsésze nagyságú) pohárba bele kell önteni 2-3 cseppet [itt korábban 5-10 csepp állt; ennyire nincs szükség, úgy hogy javítottam 2013. december 20-án], majd az egészet jól össze kell keverni (legegyszerűbb a beteg saját ujjával);
     3. Legalább a fél csészét ki kell inni (ami marad, azt ki kell önteni), illetve ívás előtt néhány percig a szájban kell tartani. Ez az egy adag, amit a fentebb leírtak szerinti gyakoriságban kell bevenni (krónikus betegségnél, azaz alkati kezelésnél naponta egyszer, akut betegségnél akár naponta többször is);
     Ezt a három lépést (1-3. pontig) minden beszedésnél el kell végezni, egészen addig, amíg a kezelés tart, illetve amíg a 10 ml-es üvegben levő folyadék majdnem elfogy.
     Ha a kezelés még tart (vagy később újra kezdik), de a 10 ml-es üveg már majdnem kiürült, akkor ezt az üveget újra fel kell tölteni desztillált vízzel, megint bele kell csöpögtetni 6 csepp alkoholt, és negyvenszer erőteljesen ütögetni kell. Ezt az újratöltést többször is el lehet végezni. Az újratöltésekkor tehát csak desztillált víz és alkohol kerül az üvegbe, magából a szerből nem kell belerakni semmit! Vagyis ez nem más, mint az eredeti potencia további emelése ütve-higítás által.
     Ha a kezelés az eredeti szerrel folytatódik tovább, akkor egy idő után egy jóval nagyobb LM potenciában kell megvenni a szert, és azzal a fentiek szerint kell a kezelést tovább folytatni. (Vagyis, ha LM 1 volt az első üveg, akkor nem célszerű LM 2-t venni másodszorra, hanem legalább LM 6-t, hiszen a sok ütögetéssel és higítással már a beteg maga eljutott erre a potencia fokra.)

Végezetül álljon itt Gerhard Risch professzor elbeszélése egy esetéről illusztrációul az LM potenciák és a homeopátia hatékonyságára, illetve a modern orvoslás módszereinek, ehelyütt a röntgen felvételeknek a megbízhatatlanságáról:
     „Egy 32 éves férfi jött a rendelőmbe, akinek fél éve kihúzták az egyik jobb felső őrlőfogát, ami a görbe gyökerek miatt igen nehezen ment. A sebből heteken keresztül folyt a genny, amit csak nagyon erős és nagyon sokáig szedett antibiotikummal sikerült elállítani. De a seb ezután sem gyógyult be, ellenkezőleg, egyre nagyobb lett, és a lyukon keresztül a férfi levegőt tudott beszívni, ami egészen különös hangot adott. Ennél nagyobb baj volt, hogy rendszertelen időközökben hidegrázással kísért nagyon magas lázat kapott, melyhez rettenetes fájdalom párosult a jobb arcában és fejében. Több szájsebész megvizsgálta, a klinikán is, ahol tucatszor megröntgenezték, de senki nem talált semmit. Egyfolytában a legerősebb antibiotikumokat szedették vele, végül kétszer lezárták a sebet műanyaglapocskával, de az újra kifakadt.
     Én a negatív röntgen leletek ellenére azt gyanítottam, hogy a fogból maradhatott benn valami, ezért Sliceát írtam neki LM 18-as potenciában, háromnaponta egy adagot. Három hét múlva jött vissza, az üveget letette az asztalra, és azt mondta, hogy bármit felírhatok neki, de ebből az erős cseppekből nem hajlandó többet bevenni. Ugyanis valahányszor bevette az előírt néhány cseppet, egy órán keresztül újra megjelentek a rettenetes intenzitású fájdalmak. Aztán a második héten megint lázrohamot kapott, és nagy mennyiségű genny ürült a sebből, amelyben, amikor kiköpte, a következőket találta – és ekkor elém tett az asztalra 2 fogszilánkot, melyből az egyik 8 x 4 x 1 mm nagyságú volt! Nos, ezek után már nem kellett több Siliceát szednie, láza és fejfájása sem lett többé, és három hét múlva a seb magától meggyógyult.”

Risch professzor azért írt fel Siliceát a férfinak, mert ez a szer (kovasavból készült homeopatikus gyógyszer) egyfelől megfelelt a tüneteknek (gennyesedés, hidegrázás), másfelől – és itt ez volt a fontosabb – ez a szer a homeopatikus sebész-kés, azaz az a szer, mely az idegen anyagokat eltávolítja a testből.

(A képeken a nagy, illetve LM potenciájú gyógyszerek házilagos tárolása, Samuul Hahnemann, néhány nagy és LM potenciájú – Nux vomica C10000, Arsenicum album LM 18 és LM 24 Sulfur C1000 és Medorrrhinum M, azaz C1000 – gyógyszer, valamint kvarc, mely kovasavat, azaz szilícium-dioxidot tartalmaz, melyből a Silicea homeopatikus gyógyszer készül, látható.)


Feltéve: 2011. augusztus 12.


Honnan lehet megállapítani, hogy a bevett szer helyes volt vagy sem?

Miről ismerhető fel, hogy a bevett homeopatikus gyógyszer megfelelő volt-e vagy sem? – Ez az alapvető kérdés egyfelől mindenkiben felmerül, másfelől az erre adott válasz dönti el az egész további kezelés folyamatát.

A fenti kérdésre adott válasz más és más az akut panaszok és az alkati kezelés esetén.

Ha az akut panaszra kapott homeopatikus gyógyszer megfelelő, akkor – miként ezt egyes kurzusokon tanítják és e sorok írója maga is tapasztalja – valójában már az első adag bevételekor történnie kell valaminek. Bár a könyvek azt ajánlják, hogy legyünk türelmesek, és várjuk meg a három, négyszeri bevételt, mielőtt ítélkeznénk, a gyakorlat azt mutatja, hogyha a szerválasztás valóban helyes volt, akkor bármilyen piciny, de azért érzékelhető javulásnak azonnal az első adag bevétele után fel kell lépnie.
     Ha semmilyen változást nem észlelünk, akkor maximum háromszor ismételjük meg a szert, ha akkor sem történik semmi, akkor már biztos, hogy nem volt helyes a választás. Ha a kezelő mégis százszázalékig bízik választása helyességében, akkor még megpróbálkozhat ugyanazon szer magasabb vagy alacsonyabb potenciájával, de ha ez nem hat azonnal, akkor új szert kell keresni.

Ha a szer helyes volt, akkor két dolog történhet: vagy azonnal javulni kezd a beteg állapota, vagy átmenetileg beállhat az úgynevezett első rosszabbodás. Erre az jellemző, hogy bár valamely panasz vagy fájdalom felerősödik egy kis időre, de a beteg általánosan mégis jobban érzi magát. Ilyenkor kis időre abba kell hagyni a szer szedését, és türelemmel ki kell várni a rosszabbodás elmúltát, vagy át kell térni más potenciára.

Az első két eseten kívül: 1) a szer jó volt, 2) a szer egyértelműen rossz volt, létezik egy harmadik eset is, ez pedig az, amikor a szer majdnem jó, de nem az igazi. Ezt úgy veszi a beteg észre, hogy valami új panasza jelentkezik. Ez az új tünet kulcsfontosságú, mert ez mutat rá a valóban jó szerre, melynek gyógyszervizsgálatában ez jellegzetes tünet, vagyis magas (legalább három vagy négy) értékkel szerepel.

[Gyakorlati megjegyzés az olyan akut helyzetekre, amikor a fájdalom nagyon erős, és ezért nincs idő alaposabban kivizsgálni az esetet, vagy nehéz megállapítani a helyes szert. Ilyenkor kivételesen át lehet hágni a homeopátia szabályait, és nem csak egy, hanem több – egymással nem ellenséges, egymás hatását nem kioldó – szerből egyszerre is be lehet venni. A legegyszerűbb a szóba jöhető szerekből 4-5 bogyót egy pohár vízben feloldani, és elkortyolni. E módszer hátránya, hogy soha nem fogjuk megtudni, valójában melyik szer segített, vagyis, ha rendszeresen visszatérő panasznál alkalmaztuk ezt a módszert, nem fogjuk soha megtudni, hogy az adott bajnál valójában melyik szer a megfelelő. Az előny viszont az, hogy a fájdalom gyorsabban elmúlik.
     Ez a szabályellenes adagolási módszer azonban csak kivételes esetekben megengedett, és nem jelenti azt, hogy a gyógyszertárakban kapható „komplex készítmények” használata jó, vagy akár csak elfogadható. Már csak azért sem, mert a reklámokban mindig úgy hirdetik ezeket, mint amiket szabad folyamatosan szedni. Aki ilyet mond, aki nem hívja fel a figyelmet arra, hogy egy homeopatikus készítmény folyamatos szedése soha nem megengedett, sőt kifejezetten káros, annak valójában semmi köze a homeopátiához, sőt annak ellensége!]

Az alkati kezelésnél, azaz a krónikus betegségek gyógyításánál – az akut eseteknél elmondottakhoz képest – tovább tart annak megállapítása, hogy egy szer helyes volt-e vagy sem. Az első reakció itt nem biztos, hogy azonnal jelentkezik, bár a közérzetnek rendszerint ilyenkor is nagyon rövid időn belül javulnia kell. Ha a szerválasztás helyes volt, akkor a másik hatásnak, a salaktalanításnak is elég hamar el kell indulnia. Természetesen egy kisgyereknél ez nem mindig érzékelhető, de minél idősebb a páciens, illetve minél mélyrehatóbb problémái vannak, annál elengedhetetlenebb, hogy ez a méregtelenítés végbe menjen, mondhatni e nélkül az alkati kezelés nem lehet sikeres.
     A méregtelenítési folyamat alatt a szervezet hüvely-folyás, húgycső-váladékozás, bőrkiütés, pattanások, kellések, szemölcsök, láz, tüsszögés, nátha, széklet, vizelet, hányás útján szabadul meg a mérgektől. Ezek tehát nagyon jó jelek, nem szabad tőlük megijedni. A bőrtisztulási jelenségek – a kiütések, szemölcsök, kelések – azokon a helyeken jelennek meg, ahol a betegnek korábban már voltak hasonló elváltozásai, a váladékozásoknak pedig a tulajdonságai azonosak a korábban tapasztalt váladékokkal.

Ezután mind az általános hangulatnak, mind a konkrét panaszoknak javulniuk kell, ha a szerválasztás jó volt. Ugyanakkor, azt nem szabad elvárni, hogy egyetlen „nagy szer” – ráadásul egyetlen adagja – minden problémára meghozza a megoldást. Az alkati kezelés gyakran évekig is eltarthat, mialatt nemcsak az eredeti szer ismétlésére, de más szerek „bevetésére” is sor kerülhet.

Ha a szer nem jó, akkor három eset állhat fenn. 1) Teljesen helytelen volt a választás, és hetekig egyáltalán nem történik semmi. Ilyenkor új szert kell keresni.
     2) A kezelő orvos a krónikus betegségből származó éppen aktuális problémára annak akut szerét írta fel, többnyire nagy potenciában. Ez sajnos nagyon gyakori eset. Ilyenkor ez a bizonyos aktuális panasz szinte azonnal elmúlik, de csak bizonyos időre. A többi tünet nem változik, és ez a bizonyos egy tünet is hamarosan visszatér. Ilyenkor tilos megismételni a szert, hiszen bebizonyosodott, hogy nem a helyes alkati szerről van szó. Bizonyos szerek nagy potenciában való fölösleges ismétlése akár még károkat is okozhat.
     A harmadik eset az, ami az akut betegségeknél már elhangzott: A szer csak „majdnem” volt jó, közel áll, mondhatni rokona a valóban helyes szernek, ami egy, ez utóbbira jellemző tünet megjelenésével fejeződik ki – a szervezet szinte rámutat valódi szerére, „kiköveteli” azt. Ezért ezt ezek után már nagyon könnyű megtalálni.


Feltéve: 2012. január 24.


„A homeopátiás gyógyszerek változatlan potenciában történő ismételt adagolása nem megengedett eljárás”

Az alkati kezeléssel kapcsolatos GYAKORI KÉRDÉSEK oldalon, levélírók kérdésére reagálva már két alkalommal is kifejtettem, hogy alkati kezelést nem lehet C 30-as potenciában lefolytatni. Ugyanezt a honlap más cikkeiben már csaknem tucatszor elmondtam. Ennek ellenére még mindig kapok olyan levelet, melyben valaki arról panaszkodik, hogy hiába kapta meg alkati szerét C 30-as potenciában, nem érez semmi gyógyulást. Legutoljára ezt kaptam [idézet eredeti helyesírással]: „Ugyan voltam homeopátiás orvosnál, aki a pullsatillát állapította meg nekem mint alkati szert,(30Ch) napi 2X5 golyó majd 10 nap után,nap1x5 golyó,aztán heti 1x5 golyó de nem érzem a változást.”
     Nemrégen a honlapnak egy hűséges olvasója számolt be arról, hogy az a homeopata, akinek rendelésére elvitte a lányát, felháborodott, hogy idegi eredetű panaszára én magas potenciájú szert ajánlottam, és ő ugyanarra az idegi bajra C 9, majd C 12-es potenciát írt elő óránként egy adaggal.

E honlap készítőjének a klasszikus homeopátia elvét és szabályait követő véleménye – melyet eddig számtalanszor leírtam már – az, hogy az alkalmazott szerek potenciájának nagyságát – a beteg érzékenységén túlmenően – egyfelől maguk a szerek fajtája, másfelől az határozza meg, hogy fizikai vagy lelki eredetű panaszra, akut vagy krónikus problémára adják. A homeopátia egyik legtöbbet hangoztatott alapszabálya, hogy minél inkább fizikai eredetű valamely panasz, annál alacsonyabb, és minél inkább idegi, annál magasabb potenciát kell – esetleg ugyanabból a szerből – használni.
     Ebből az következik, hogy az idegrendszer krónikus eredetű panaszaira, valamint az alkati kezelésre kizárólag magas potenciájú szerekkel lehet eredményes és tartós gyógyulást elérni, miközben a magas potencia alatt vagy C 200 feletti vagy LM potencia értendő.

E véleményt alátámasztandó Hahnemann tanítását idézem:

Hahnemann kutatásainak eredményét, vagyis a homeopátia alapelveit, szabályait, a homeopátiás szerek elkészítésének módját és a gyógyszerek adagolását, egyszóval, mindazt, amit a homeopátiáról közölni akart, az „Organon” című könyvében foglalta össze. Tapasztalatainak kibővülése megkövetelte, hogy könyvét újra és újra frissítse. Németországi működése során az Organont ötször dolgozta át. Bár az évek során az elveken nem változtatott, de gyógyszereinek hatékonyságát igyekezett folyamatosan növelni. Ezzel kapcsolatos kísérleteinek eredménye volt az „Organon” utolsó, hatodik átdolgozása, melyet élete vége felé, franciaországi tartózkodása alatt fejezett be. Ebben már azt írta, hogy eljutott a lehető legjobb megoldáshoz. Ez a végső megoldás az úgynevezett LM potencia volt, mellyel Hahnemann például az első rosszabbodást akarta kiküszöbölni, valamint a betegeknek akart olyan gyógyszert adni, melyet azok akár minden nap bevehettek. Az LM potenciáról lásd bővebben a honlap írását

Az „Organon” eme utolsó, letisztult kiadásában Hahnemann nem is említ már más potenciát, csak az új, LM potenciát.

A kérdéses problémára vonatkozó részletek az Organon 6., utolsó kiadásából:

Ȥ 246

Mind az orvos, mind a beteg számára előnyös, ha a krónikus betegségek gyógyítása minél kevesebb időt vesz igénybe. Ennek elérése – ahogy ezt a legújabb, többször ismétlődő tapasztalatom megmutatta –, amint ez nagy örömömre kiderült, megoldható, mégpedig a következő feltételekkel. Először is a legmegfelelőbb szer kiválasztásával, másodszor úgy, hogy minden bevett adag potenciája a közvetlen korábbi, és közvetlen követő adag potenciájától valamelyest eltér, hogy ezzel az életerőt soha ne érje bármilyen nem-kívánt ellenhatás, mely a változatlan potenciában ismételt adagoknál minden esetben megtörténik.
     Amit ezzel kapcsolatban az Organon 5. kiadásában mondtam, az akkori tudásomnak felelt meg. Az utolsó 4-5 év azonban az azóta megváltoztatott, új, tökélesített eljárásommal ezeket a kellemetlen jelenségeket sikerült teljesen megszüntetnem. Az új eljárással készített gyógyszert – ha szükséges – már akár naponta és hónapokon keresztül is lehet szedni.

§ 247

Az egészen változatlan potenciájú gyógyszer adagolása, akár ha csak egyszer, pláne többször ismételve egymás után, nem megengedett eljárás. Az életerő az ilyen, egészen azonos adagokat nem fogadja el káros reakció nélkül, például azzal, hogy a gyógyszernek más tünetei jelennek meg a betegnél. Ezért a páciens egy ilyen változatlan adag után csak másképp beteg, mégpedig alapjában betegebb lesz, mint korábban volt. Ha viszont minden adag potenciáját valamelyest megváltoztatjuk, az életerő ugyanattól a szertől egyre jobban hagyja magát stimulálni, és a gyógyulás előre halad.

Ezért egyetlen, még a legjobban megválasztott homeopátiás gyógyszert sem szabad bogyó formájában adagolni, hanem csak vízben oldva, mert a potencia kisfokú, naponkénti növelése csak folyékony halmazatállapotban lehetséges az ütögetések által. A gyógyszert tartalmazó üvegcsét minden bevétel előtt kb. 10 ütögetéssel kell újra dinamizálni.

§ 270

Tapasztalataim azt bizonyítják, hogy a kezdeti előírások szerint elkészített gyógyszerek, azaz a C potenciák, nem tudták teljesen azt a hatást elérni, amire a választott gyógyszer-anyag valójában képes. Az LM potencia azonban, melyben a dinamizálás minden lépésnél két különböző hordozó anyagon történik (100 csepp alkohol és 500 globuli), azaz a hígítás aránya 1:50 000, sokkal nagyobb hatást ér el. A C potenciájú adagok – különösen legyöngült szervezeteknél – viharos, de nem tartós hatást érnek el. Ezzel szemben az általam újonnan kidolgozott – LM potenciájú – adagok a legjobb és a legszelídebb hatásra képesek.

§ 282

Az a szabály, hogy a homeopátiás kezelést a lehető legkisebb adaggal kell kezdeni, és fokozatosan emelni, nem érvényes a miazmák gyógyításánál. A meglévő miazmák kezelése rögtön az elején megköveteli specifikus szereinek egyre magasabb és magasabb potenciájú adagolását, mégpedig sűrűn, akár naponta is. [Ne felejtsük, ez LM potenciára vonatkozik, hiszen Hahnemann ekkor már csak LM potenciájú szert ért homeopátiás gyógyszer alatt!

Hahnemann tehát évtizedeken át tartó kísérletezéssel, módszerének finomításával és fejlesztésével dolgozta ki azt az eljárást, mellyel a lehető legjobb hatást, leghatékonyabb gyógyítást érte el. Mivel követőinek nagy része az Organon-nak ezt az utolsó kiadását, tehát az LM potenciát nem ismerték, más módon próbálták a szerek hatékonyságát növelni: Így terjedt el Kent után a magas C potencia.
     Hogy Hahnemannak a § 270-ben ezekről elmondott ítélete nem alaptalan, azt sok dolog igazolja. Egy magas, általában C 10 M potenciájú homeopátiás szer legtöbbször „viharos” gyógyulást hoz egy bizonyos tünetnél, de ez a hatás sokszor még akkor sem bizonyul tartósnak, ha a szer kiválasztása helyes volt.

Tehát egyfelől ez a tapasztalat, másfelől a régi nagy homeopaták, elsősorban Hahnemann szaktudásában való bizalom, és nem utolsó sorban a logika azt követeli, hogy legalább a krónikus betegségek kezelésénél az LM potenciák használata részesüljön előnyben (bár Hahemann az akut panaszoknál sem használt felfedezése uzán mást, mint LM potenciát).
     Hogy ez nem történik így, annak Magyarországon – szerintem – több oka van. Nálunk egyfelől az Indiából jövő irodalom és oktatás, másfelől a francia Boiron cég befolyása akadályozza meg, hogy az LM potencia használata elterjedjen.
     A Boiron-cég – bár szereinek szokatlan adagolását és kiszerelését azzal indokolja, hogy Hahemann párizsi éveiben alkalmazott eljárását követi – egyáltalán nem készít, de legalábbis Magyarországon nem forgalmaz LM és C 200-nál magasabb potenciájú szereket. Ezek után nem csoda, ha kurzusain, ügynöki tevékenységében nem reklámozza ezek használatát, hanem helyette az alacsony potenciák ismétlődő, lassan emelkedő, de a 30-t szinte soha meg nem haladó használatát oktatja.

Hahnemann a § 270-ben – mely az LM potencia elkészítési módját tartalmazza – azt is leírja, hogy a dinamizálásban egészen a 30-as fokig ment el, azaz ez új módszer kidolgozása után már többnyire csak LM 30-as szereket használt! Ez viszont hatásában legalábbis a C 10 M-nek, ha nem még ennél is magasabb potenciának felel meg! Hahnemann tanítása szerint tehát nagyon helytelen alkati kezelésre C 30-as, idegi eredetű panaszokra C 9, C 12-es potenciákat szedetni, ráadásul ezeket többször egymás után ismételve.

Az elmélet után nézzük meg a problémát a gyakorlati oldalról. Vegyük például a Nux-vomica, Arsenicum album vagy Lycopodium homeopátiás szereket, melyek mint nagy polychrestek elsősorban alkati szerként ismertek, de sok akut panasznál is használatosak. A Nux-v D 6 kiválóan alkalmas a nedves hideg által keletkezett lumbágó gyógyítására. A nyálkahártyák megbetegedéseire jobb D 12-es potenciát venni. A sok evés vagy ivás miatti panaszokra inkább D 30 a megfelelő, és ugyanez a potencia segít, ha valaki gondok miatt nem tud elaludni. Bárki bevehet ilyen potenciájú Nux-v adagokat anélkül, hogy ezzel alkati kezelést hajtana magán végre. Vagy vegyük a Lycopodiumot. Ha éjjel valaki haspuffadás miatt fájdalomra ébred, egy adag Lyc C 12 azonnal segít a baján. Ha romlott volt az étel, amit este fogyasztott, az Ars C 12-vel érheti el panaszai megszűnését. Ha valaki azért nem tud aludni, mert forróság lepi el, különösen az arcát, egy adag Bell C 30 azonnal elmulasztja panaszait, és rögtön elalhat. És mindezek a hatalmas szerek, nagy polychrestek ezen hatásukat azoknál is elérik, akiknek alkata a legtávolabb áll e szerek alkat sajátosságaitól! [Arról nem szabad elfeledkezni, hogy az itt felsorolt panaszok akut és nem krónikus jellegűek; ha az utóbbiak lennének, akkor nem szabadna őket alacsony potenciában, egyszeri tünetként kezelni.]
     Az alkati kezelés tehát csak úgy végezhető, ha az alkalmazott szer polychrest és olyan magas potenciájú, hogy képes a szervezet belsejébe hatolni és ott a megfelelő (Hahnemann szerint az életerőre) hatást kifejteni, mintegy átprogramozni a szervezet öngyógyító centrumát.

Ha valaki a Boiron könyveiben olvasottak és kurzusain hallottak miatt fél a magas C potenciáktól, akkor pláne alkalmaznia kellene az LM potenciát, úgy, ahogy ezt a homeopátia nagymestere, felfedezője, Hahnemann előírta.

Feltéve: 2013. július 29.


A homeopátiás szerek jelölése

Minap kaptam egy levelet, mely olyan témát érintett, amiről eddig nem hittem, hogy szót kell ejtenem: a kedves Olvasó a homeopátiás szerek nevéről, illetve ezek rövidítéséről kérdezett.

A homeopátiás szereknek, mint minden gyógyszernek (állatnak, növénynek, vegyszernek stb.) van egy tudományos, és van egy népnyelvi neve. Ezen felül a tudományos neveknek van egy rövidítése. Itt csak a homeopátiás szerek tudományos nevéről ejtek néhány szót.

A rövidítések a „nagy” szerek esetén nemcsak magából a tudományos névből erednek, de a hagyományon is alapszanak: például a Calcium carbonicum Hahnemanni szer ismert neve egyszerűen csak Calcium, rövidítése pedig Calc, míg a Calcium phosphoricum-nak nincs más ismert neve a tudományoson kívül és rövidített nevében már a szer egész összetétele jelezve van: Calc-p. Vagy a Sulphur lotum ismert neve egyszerűen Sulphur, rövidítése pedig csak Sulph, míg a Sulphurt tartalmazó egyéb szerek nevét mindig egészükben kimondják, például Sulphur iodatum, melynek rövidítése: Sul-i.
     Itt nagyon fontos tudni – amire a levélíró is rákérdezett –, hogy ezek a szerek, csak azért, mert a kiinduló szerük ugyanaz, semmiképpen nem keverhetők össze! Ezek nem ugyanazok a szerek! A Calc, a Sulph, a Phos stb., lényegesen nagyobb, erősebb szer, mint a belőlük készült savakból vagy más vegyületekből készült homeopátiás szerek! Ezek a szerek a legtöbbször még csak nem is helyettesíthetik egymást, hiszen egészen más a hatóterületük!

Vannak szerek, melyeket a homeopátia történelme során átneveztek. Ha felütünk egy materia medica-t, nagyon sok ilyen szert találunk: Például a Tartarus stibiatus mai neve Antimonium tartaricum, a korábbi Hydrophobinum mai neve Lyssin stb.

Külön csoportot alkotnak a savak, ezeket teljes nevükön hol a savaknál, Acidum xx, tehát az „A” betűnél (például Stauffer MM), hol a rövidítésüknek megfelelő betűnél ismertetik (például Boericke, Phatak MM). A sok sav közül egy példa: Acidum hydrofluoricum (vagy csak fluoricum), míg az ismertebb neve, amiből a rövidítése is származik: Fluoricum acidum = Fl-ac.

A szerek ismert és rövidített neve az esetek túlnyomó többségében a név első tagjából keletkezik. De itt is vannak kivételek, egyik legismertebb a Staph, azaz Staphysagria, ami azonban a tudományos név – Delphinium staphysagria – második tagja, vagy az Allium Cepa, melynek ismert neve Cepa, ami egyben a rövidítése is.

Előfordul, hogy ugyanazt a szert korábban másképp írták, mint mostanában, ezek közül a legismertebb a Sulphur (vagyis teljes nevén Sulphur lotum), amit korábban (pl. Stauffer és Allen MM) Sulfurnak írtak, és eszerint is rövidítettek: Sulf. Ma már Sulphur a tudományos neve, amit Sulph-nak (pl. Boericke MM) rövidítenek.
     Mivel a Sulf egyszerűbb, és a régi klasszikus homeopátiás könyvekben még így írják, ennél a szernél ez a honlap mindkét, tehát a régebbi és az újabb megjelölést is használja (de ettől még ugyanarról a szerről van szó).

A homeopátiás összetett szereknél előforduló következő jellegzetesség a chloratum, azaz a sóknál fordul elő. Ezeket ugyanis nevezhetik chlorid-nak, chloratumnak, vagy tudományos homeopátiás elnevezésük szerint muriaticum-nak, miközben mindig ugyanarról a szerről van szó, ami a rövidítésből mindig kiderül, mert az, bárhogy is nevezik, mindig ugyanaz, azaz „m”. Több ilyen szer van, például Aurum muriaticum, Magnesium muriaticum, Natrium muriaticum stb. A Nat-c rövidítés, például soha nem a Natrium chloratum-t, hanem mindig a Natrium carbonicumot jelenti.

A fémből készült homeopátiás szerek használt és tudományos neve eltér. A gyakorlatban csak a fém nevét használják, és elhagyják a metallicum nevet, ami annak okoz problémát, aki a fémből készült szert összekeveri annak savával, vagy más vegyületével. Ilyen például a Ferrum, amit a gyakorlatban csak Ferrum-nak mondanak, aminek azonban tudományos neve Ferrum metallicum = Ferr; és a Ferrum phosphoricum = Ferr-p. Vagy a Sulphur lotum, azaz ismert nevén Sulphur, rövidítése Sulph; és az Acidum sulphuricum vagy Sulphuricum acidum = Sul-ac.

Ami még azoknál is problémát szokott okozni, akik beszereztek már valamilyen materia medica-t és repertóriumot is, az az, amikor egy homeopátiás szert többféleképpen állítanak elő. Ezek közül a legismertebb a Tuberculinum = Tub.
     Dr. Stauffer először 1925-ben megjelent, majd Dr. Martin Schlegel által 1955-ben átdolgozott Materia medica-jában már azt írja, hogy 30-40 különböző tuberculinum preparátum létezik, mára ezek száma valószínűleg még csak növekedett. Ami csak arra jó, hogy összezavarja a laikusokat, hiszen lényeges különbség nincs e szerek között. Egyedül a Burnett doktor által előállított készítmény tér el a Kent-féle Tuberculinumtól, de ennek hivatalos neve Bacillinum, rövidítése pedig Bac. Ha valaki Tuberculinumot rendel egy gyógyszertárban, akkor többnyire a Tuberculinum bovinum Kent-t kapja (vagy Tuberculinum Koch-t, amiből viszont szintén kettő van, alt, azaz régi és neu, azaz új).
     Itt említem meg, hogy a levélíró szerint ez a más-más előállítók nevéből származó különféle elnevezés mostanra már más szereknél is előfordul, például a Sulphurnál is. A klasszikus homeopátia nemigen tud mit kezdeni ezekkel a mindenáron való újításokkal. A gyógyszergyártók nyilván azért tartanak több kínálatot, mert haladnak a korral, azaz azzal a felfogással, hogy a modern embernek mindig valami új kell. A klasszikus homeopátia nem ezen az elven működik, pont ellenkezőleg! Bízik a nagy öregek, a homeopátia klasszikusainak a mainál sokkal alaposabb és jobb tudásában! Bízik a régi emberben, aki megfontoltabb, tapasztaltabb, érettebb volt a mainál, és aki tudta, hogy nem a mindenáron való újítás, hanem a régi, bevált tudás elmélyítése vezet jobb eredményre!

Végezetül a kezdőket még az is összezavarhatja, hogy a régi könyvek sok szer nevét kicsit másképp írják. Egy példa erre a Calcium carbonicum, amit sokan Calcium carbonica-nak hívnak. Itt is, mint minden felsorolt furcsaságnál a szer rövidített neve, azaz vegyjele az irányadó. Ez, mint már fentebb írtam, minden jelölési formánál, szokásnál ugyanaz! Amiből megint csak kiderül, hogy repertórium és materia medica nélkül nem lehet belekezdeni a homeopátia gyakorlásába!

Utolsóként maradt még az LM és Q potencia kérdése: Amit a gyakorlatban LM potenciának nevezünk – és ez a honlap is így ad meg – azt a gyógyszertárban nem csak LM, de Q potenciaként is árulják. Nos, a gyakorlatban ez a kettő is ugyanaz, az elkészítési módszerük változik egy kissé, de az a hatásukat nem befolyásolja. Ha valaki LM potenciát vásárol, és a kapott szeren Q potencia áll, az nem baj (persze ragaszkodhat az LM-hez, és ha ezt közli a rendeléskor, akkor így is kapja). Ha a honlapon az LM potenciáról van szó, akkor az ugyanúgy érvényes a Q potenciára is.

(Remélem) valóban az utolsó furcsaság még, amivel a laikusok találkozhatnak, ha homeopátiás szereket vásárolnak, hogy a szernév, és a – C 3 vagy C 30 feletti potencia esetén – potencia száma előtt/mögött az „FC” vagy „K” betű áll. Ezzel a gyártó azt jelöli, hogy milyen módszerrel potenciálta a szereit. Az FC a Fincke-i, míg a K a Korsakoff módszert jelöli, vagyis azt adják meg, hogy a kérdéses szert melyik feltaláló által kidolgozott hígító/ütögető gépen készítették. A C 30-as potenciáig eleinte még kézzel végezték a hígítást/ütögetést, és csak C 30-tól felfelé géppel. Úgy tudom, hogy ma már C 3-tól a Fincke-i módszer alapján géppel végzik.

Még egy információ: a LINK oldalon megtalálható annak a két gyógyszergyártónak az elérhetősége, akiktől véleményem szerint érdemes homeopátiás gyógyszert rendelni. Ahogy Risch professzor rámutatott, sajnos, nem minden gyógyszergyártó dolgozik egyformán szakszerűen és lelkiismeretesen!

Visszatérve a levélíró kérdéseihez, ő levele végén még ezt a két kérdést is feltette:
     „Meg lehet-e valahol találni, hogy pl. mi a Sulphur alkati típus szere.
     Mi az alkat és az alkati szer neve közti megfeleltetés.”

Nos, én minden alkati szer leírásánál kivétel nélkül megadom a címben a rövidítést is, és a legtöbb MM is megadja (például Boericke, Phatak igen, Stauffer nem). A „Mi az alkat és az alkati szer közti megfeleltetés”, pedig elég meglepő kérdés: Természetesen a kettő ugyanaz, hiszen a homeopátiás szerek gyógyszerképéről van szó, amit úgy nyernek, hogy egészséges embereken kipróbálják a szer hatását. Következésképpen az alkat nem más, mint a kérdéses szer tünetegyüttese.

(A Boiron szerek eltérő jelölésével már más helyen foglalkoztam.)

Feltéve: 2015. június 12.


VISSZA




KEZDŐLAP         ÉRDEKESSÉGEK         HÍREK         SAJÁTVÉR TERÁPIA         ELMÉLETI HOMEOPÁTIA

GYAKORLATI HOMEOPÁTIA            ALKATI KEZELÉS            GALÉRIA            GYAKORI KÉRDÉSEK

LEGÚJABB FRISSÍTÉSEK            KERESÉS A HONLAPON            KAPCSOLAT            HASZNOS LINKEK