Jó reggelt! – Jó napot! – Jó estét! – Kellemes és hasznos időtöltést kívánok a honlapon! dr. Élthes Eszter


MIAZMÁK


Ez a cikk a honlap „A krónikus betegségek” és a „Miazmák” című dolgozatainak a folytatása, ezért megértéséhez ajánlott ezek elolvasása.


A RÁK MIAZMA

Bevezetés

Pár nappal ezelőtt a következő levelet kaptam:
„Kérdésem lenne, ha valakinek találnak például a mellében egy csomót, ami biopsziával meg lett állapítva, hogy rosszindulatú sejtekből áll, akkor az is életellenes gaztett kivetetni? Vagy, ha bármilyen rákos daganatot találnak, életellenes gaztett megoperálni? Nekem van egy barátnőm, mellrákkal műtötték, körülbelül 11 éve, azóta jól van. Vagy nem szabadott volna? Ez csak egy gondolat, de nem hagy nyugodni, ha van egy csomó, ami fáj, folyamatosan nagyobb lesz és biztos, hogy rosszindulatú daganat, akkor se vetesse ki a beteg?”

Ez a levél és sok más dolog is sürgeti, hogy a miazmák tárgyalását minél hamarabb folytassam (bár korábban az volt a tervem, hogy előbb befejezem a nagy alkati szerek bemutatását), mégpedig ne a tuberkulózissal, ami pedig a sorrendben következne, és megjelenésében is előzménye a ráknak, hanem az utóbbival, mert az tűnik – de csak tűnik – most aktuálisabbnak.

Elsőnek a levélre válaszolok:
A rák nem gyógyul meg attól, hogy kioperálják a daganatot, és esetleg még a környező nyirokcsomókat is. Aki akár csak egy kicsit is megértett a homeopátia, illetve a természet alapelveiből, működési mechanizmusából, és a világban is nyitva tartja a szemét, nem hiheti, hogy ezzel az eltávolítással a dolog el van intézve, a beteg meg is gyógyult. Ráadásul, minden tény is ez ellen szól, hiszen tapasztaljuk, hogy akiknél egyszer rosszindulatú daganatot távolítottak el, azok bizonyos idő után áttételes rákban halnak meg. Ez az idő persze lehet hosszú, akár több évtized is, ha a beteg az első operáció idején még elég fiatal és elég jó erőben volt. Ha a kivágás valóban meg tudná gyógyítani a beteget, akkor ez nem fordulhatna elő, holott a valóságban, ha a beteg nem valami másban hal meg korábban, akkor szinte biztos, hogy rákban fog meghalni valamikor.
     De hiszen ez teljesen logikus is, hiszen nem a daganat a betegség. A daganat csak egy betegség végterméke. Egy olyan betegségé, melyet a hivatalos orvoslás NEM VESZ FIGYELEMBE, NEM KEZEL, HISZEN NEM ISMERI. És még a létezését sem vallhatja be, mert azzal egyúttal azt is be kellene vallania, hogy nem tudja, mi ez a betegség, és akármi is ez, nem tudja kezelni! És azt is, hogy saját módszerei a baj leküzdésére, az operálás, a kemoterápia és a besugárzás nem vezetnek tartós eredményre. Sőt, végeredményben csak arra jók, hogy siettessék a rombolást, gyengítsék az amúgy is beteg szervezetet.

A hivatalos orvoslás rákellenes gyógyeszközei nagyjából úgy működnek, mint a védőoltások: Ha egészséges az ember, nem árt neki (nagyon) a védőoltás, igaz nem is segít neki. [Elszörnyedve láttam a minap a tévéhíradóban, ahogy a gyermekorvos javaslatára egy asztmás kisgyereket oltanak be, sőt éppen azért oltják be valami más súlyos betegség ellen, mert van asztmája már, és ne legyen akkor még más betegsége is. Nem olyan régen még a hivatalos orvoslás is pontosan tudta, és TILTOTTA, hogy beteg embereket beoltsanak!]
     Körülbelül ugyanez áll a rákos betegekre és a rák elleni kezelésre is: minél korábban veszik észre a daganatot, azaz a betegség minél inkább a kezdeti stádiumában van, tehát a beteg szervezete még aránylag erős, annál inkább tűnik úgy, de csak tűnik, hogy az operáció sikeres volt. Annál kisebb kárt okozott, annál kevésbé gyengítette le a szervezetet, ami ez után is képes marad még felvenni a harcot az igazi betegség ellen. De mivel kívülről nem kap segítséget, és a rák agresszív, és valószínűleg azért is, mert az első operáció rossz hatással volt saját védekező mechanizmusára, traumatizálta azt, így saját védekezésének az esélyeit rontotta, a rák alapbetegsége tovább rombol, és egy bizonyos idő után egy új daganat formájában újra láthatóvá válik.

Visszatérve a konkrét kérdésre: Olyannyira át vagyunk itatva a hivatalos orvoslásba, a materiális, művi gyógymódba vetett hitünkkel, és annyira félünk azzal szembeszállni, vagy figyelmen kívül hagyni, hogy el tudom képzelni, hogy még én is megoperáltatnám magam hasonló esetben. Pedig nem tartanám helyesnek! De e kornak gyermeke vagyok én is. Így másnak sem merem azt ajánlani, hogy ne tegye. Amit viszont megtehet, az a következő:
     1. Megelőzés: gyerekkortól elkezdett homeopátiás kezelés; illetve a házaspárok kezelése mielőtt gyermeket vállalnak. Ebbe a megelőzésbe, ahogy majd később hosszabban kifejtem, beletartozik az anti-miazmás és az alkati kezelés, valamint – nagyon fontos – az elnyomások elkerülése. Ez különösen a ráknál nagyon, nagyon fontos!
     2. Ha már valaki megoperáltatja magát, akkor ez előtt, de különösen ez után feltétlenül fogjon bele egy alapos homeopátiás kezelésbe.
     3. Ha meg is operáltatta magát, de a kemoterápiába és a sugárzásba ne egyezzen bele! Ezekbe a „gyógymódokba” még modern hiedelmeink mellett sem szabad beleegyeznünk, hiszen jelentősen gyengítik a szervezetet, aminek pedig minden erejére szükség lenne, hogy a daganatot okozó valódi betegséget legyűrje!

Ugyanakkor tudni kell azt is, hogy a homeopátia képes operáció nélkül is meggyógyítani a rákot, eltüntetni a daganatot. Korábban olyan híres homeopaták, mint J. C. Burnett, R. T. Cooper és John H. Clarke foglalkozott sokat a rák homeopátiás szerekkel történő gyógyításával jelentős sikerrel, és tapasztalataikat, eredményeiket könyvben is megírták, és ezek a könyvek ma is beszerezhetők. Napjainkban Yves Laborde Németországban kezel sok rákos beteget, és Svájcban egy, Indiában több klinika teszi ugyanezt (ha nem is egészen ugyanazzal, de hasonló eljárással, mint az említett orvosok). Az Indiában alkalmazott egyik módszerről magyarul is megjelent egy könyv: „Homeopátia és a rák – egy lehetséges megközelítés” címmel.
     A könyvekben elmesélt esetek többségében a rákos beteg operálhatatlan daganat miatt kereste fel a homeopatát, vagyis nem betegsége elején, hanem akkor, amikor a hivatalos orvosok már feladták a kezelését. Sajnos, ez régen és ma is így van: a betegek többsége előbb minden mást kipróbál, s csak amikor már semmi nem segít, és mindenki feladja a kezelését, fordul a homeopátiához. Ez nem csak azért sajnálatos, mert így az érintett betegeknek kevesebb esélyük van a gyógyulásra, hanem azért is, mert ezáltal a homeopátiának sokkal kisebb lehetősége van megmutatni, bizonyítani, hogy mit tudna elérni, ha hagynák.
     Ugyanakkor nem szabad elhallgatni, hogy az említett szerzők esetleírásaiban nem lehet találkozni szarkómás beteggel. A kezelt betegeknek mind karcinómájuk volt, azaz olyan daganat, melyre a köznyelv a „rák” kifejezést használja. A szarkóma sokkal súlyosabb, következésképpen még a karcinómánál is nehezebben kezelhető betegség. Több, kifejezetten rákkal foglalkozó homeopátiás szakkönyvben is mindössze egyetlen szarkómás esetről olvastam, ezt lentebb mutatom be.

Miután alaposan végiggondoltam és végigjártam most itt a problémát, válaszom a levélírónak így hangzik:
Egészen biztos, hogy nem oldja meg a betegséget a daganat eltávolítása, sőt az is, hogy egy ilyen operáció valójában ront a helyzeten, még akkor is, ha valamennyi időre látszólagos nyugalmat ad. Ugyan senkinek nem merném azt ajánlani, hogy ne operáltassa meg magát, de arra megpróbálnám rávenni, hogy az operáció előtt, vagyis a puszta gyanú felmerülése után azonnal kezdjen bele egy homeopátiás kezelésbe. Ha ezt megteszi, talán már akkorra mutatkozik valami eredmény, amikorra az operációba bele akarnak fogni. Ha úgy tűnik, hogy a homeopátiás szerek hatnak, elhalasztatnám az operációt. A rák nagy valószínűséggel mind a három, vagyis a szikózis, a szifilisz és a tuberkulózis miazma együttes következménye. Azt pedig régen még a hivatalos orvosok is tudták, hogy ezek akut fellángolása esetén tilos operálni! És a homeopaták még azt is tudják, hogy ezeket a betegségeket mellékhatások és elnyomás nélkül kizárólag homeopátiával lehet valóban gyógyítani. Ha Hahnemann ezeknél a betegségeknél „gaztett”-nek nevezte az operatív beavatkozást, akkor nyilván a ráknál is az.

Egy évvel ezelőtt halt meg rákban egyik régi barátnőm, akinek édesanyja és anyai nagymamája is rákban halt meg (mindkettőjüket operálták korábban, aztán mindkettőjüknél kiújult a rák). Barátnőm körülbelül 35 éves lehetett, amikor az első csomót felfedezte az egyik mellében. Először ezt vágták ki, aztán ahogy újak jöttek, azokat is, majd az egész mellét leoperálták. Később ugyanez a folyamat lezajlott a másik mellével is. Átesett minden ilyenkor szokásos eljáráson: kemoterápia, besugárzás. Ez a folyamat több évig tartott, körülbelül 45 éves korára lett vége.
     Az első csomó jelentkezésétől kezdve minden lehetséges diétát, elővigyázatosságot betartott, fél évenkint kontrollra járt, egész életét befolyásolta az a küzdelem, melyet a rák leküzdésére folytatott. Az ellenőrzések mintegy 18 évig semmi elváltozást nem tártak fel nála. Amikor e hosszú időszak után megint rábukkantak valamilyen csomóra, megint elkezdték a kemoterápiás kezelést. Barátnőm állapota ettől kezdve rohamosan romlott, és mintegy három hónap múlva meghalt.
     Számtalan ehhez hasonló esetet lehetne felsorolni, s mindegyikük azt bizonyítja, hogy az operációval maga a betegség egyáltalán nem szűnik meg, az tovább fejlődik, és menthetetlenül újabb daganathoz vezet.

E bevezetés után az említett, rákkal sokat foglalkozó homeopaták könyveinek mondanivalóját foglalom össze. Elsőnek Yves Laborde „Az örökölt krónikus betegségek” című könyvének rákkal foglalkozó fejezetét mutatom be.

Feltéve: 2013. november 29.

Az öröklött rák
Írta: Yves Laborde
Összefoglaló

Laborde egyik legfontosabb megállapítása, hogy a rák túlnyomó részben a rákra hajlamos egyénekben fejlődik ki, ha a rákos családi terheltség mellé valamilyen szerzett vagy iatrogén, azaz helytelen orvosi kezelésből keletkező betegség társul, elsősorban tripper vagy vakcinózis. A lehető legrosszabb kombináció az öröklött tuberkulózis és a szerzett szikózis. Az iatrogén betegségek közé elsősorban a vakcinózis – az a krónikus betegség, mely az oltások, a vérátültetés, az allergia gyógyítása során alkalmazott deszenzibilizáció és a szérumterápia után alakulhat ki – a toxikózis – egyre többször orvosság-mérgezés –, a sugárzás és a különböző betegségek, tünetek elnyomása tartozik.

A vakcinózis lelassítja, vagy megbénítja a szervezet védekező mechanizmusát. Minden olyan művi beavatkozás, mely a melléktermékek lebontását végző rendszer működését érinti, nagy szerepet játszhat a rák kialakulásában. Az oltások megmérgezik az egész szervezetet, különösen akkor, ha annak valamilyen okból csökkent az ellenálló képessége. A legnagyobb kárt a menstruáció alatt adott oltások okozzák, és nagy a gyanú, hogy ezek a rák kialakulásában nagy szerepet játszanak! Hiszen a menstruáció egyúttal a szervezet méregtelenítése is, ezért ezt nem szabad megzavarni!
     Azok az oltások, melyek nem „fogantak meg”, azaz nem váltottak ki semmilyen reakciót a szervezetből (például nem lett piros az oltás helye), a legveszélyesebbek, ezek krónikus vakcinózist okozhatnak, olyan krónikus betegséget, mely a krónikus tripperhez, azaz a szikózis állapothoz hasonlít. Ilyenkor a szervezet védekező mechanizmusa nem szállt szembe a beoltott kórokozóval, holott ennek befecskendezésével mérgezést provokáltak.
     A szikózissal való rokonság miatt a vakcinózis elleni homeopátiás szerek megegyeznek az anti-szikotikus szerekkel. (Legfontosabb a Thuja, aztán Sil, Carc, Med, Mez, Sars, Sulf, Vacc, Vario.)

A gyerekbetegségek ellen adott védőoltások szintén nagyon veszélyesek, nagyon sok későbbi betegségnek az okát ezek jelentik. A gyerekbetegségek ellen azért is helytelen beoltani a gyereket, mert ezzel megakadályozzák, hogy a szervezet védekező mechanizmusa természetes módon fejlődjön ki, másfelől, mert ezek a gyerekbetegségek az oltás ellenére is gyakran fellépnek, csak már maszkírozott formában (például asztma, neurodermitis), úgy hogy felismerhetetlenek, és ezáltal – a hivatalos orvoslás számára – kezelhetetlenek lesznek. Oltás után gyakran keletkezik rák, ennek előjele a nyirokmirigyek oltás utáni jóindulatú duzzanata vagy megkeményedése.

A legnagyobb bajt az jelenti, hogy az oltások mindenképpen megtámadják a lépet, azt a szervet, melynek fontosságát a mai orvostudomány nem megfelelően veszi tudomásul. Az egészséges lép a rák legjobb ellenszere. (Ugyanakkor a modern gyógyszeriparnak nincs lép-gyógyszere.)

A gyógyszer-túladagoláson kívül sok olyan gyógyszer van, ami „normális” adagolásban is mérgezést okoz. Ezek:
     – hormonok. Ezek rákkeltő hatása ma már még a hivatalos egészségügy számára sem vitatott. Elsősorban a méhben, mellben és májban okoznak rákot. Ráadásul a hormonok úgy hatnak, mint a disznóhús és a tej, serkentik a szövetek növekedését, mindegy, hogy az egészséges vagy beteg;
     – penicillin és más antibiotikum abúzus;
     – kortison-terápia;
     – acetilsalicil-sav abúzus (gyomorrák okozója);
     – fájdalomcsillapító abúzus (gyomor- és veserák);
     – reuma-szerek (gyomor-, bélrák);
     – radioaktív kontrasztszerek, radioaktív besugárzás;
     – radiojód-terápia;
     – röntgenbesugárzás;
     – hashajtó-szer abúzus (bélrák);
A gyógyszerek káros hatásáról lásd a honlap következő cikkét: A GYÓGYSZERLOBBY CSAPDÁJÁBAN

Egyéb mérgezések, rákkeltő anyagok a kobalt, az azbeszt, a benzin, a benzol, a nikotin, a higany, a kadmium, a selenium, a formaldehyd, a baktériumölő szerek, a festékek és favédőszerek, az elektrosmog, az alumínium edények okozta mérgezés és a fluorozott víz, a kozmetikai szerek, a vitamin abúzus, bizonyos konzerváló szerek, színező anyagok, a füstölt ételek, a denaturált, génmanipulált élelmiszerek, a kábítószerek és az alkohol abúzus.

A rák előidézésben nagy szerepet játszó elnyomások közé elsősorban a következő esetek tartoznak: a – ma már többnyire fel sem ismert – nemi betegségek helytelen kezelése; a bőrkinövések leoperálása, a bőrkiütések kortizonnal való kezelése és elnyomása; a láz, a megfázás és a gyerekbetegségek elnyomása; a különböző váladékozások (folyás, izzadás, sipoly, fekély, hasmenés, anyatej, menstruáció) gyógyszeres és helyi elnyomása; a reumatizmus allopátiás gyógyszeres kezelése; és számos olyan betegség elnyomása, melyek a rák „előfutáraiként” ismertek.
     De ebbe a körbe számítanak a fölösleges, értelmetlen operációk is, elsősorban a sterilizációk, az abortuszok, a méhkaparások; továbbá például a fölösleges vakbél-operációk, melyek a bélrákok számát az egekig növelte; a mandulák rutinszerű eltávolítása. Jellemző az egészségügy állapotára, hogy ez utóbbi fontos védekező szerveket csak azért kell kioperálni, mert a hivatalos orvoslás nem ismer más módszert a kezelésükre.
     Az egyik leggyakoribb rákforma, a mellrák legtöbbször a méh és a petefészek rejtett betegségeinek, és/illetve az ezen területekre való beavatkozások következtében fejlődik ki. A mell betegségei összefüggnek a méh és a petefészkek betegségeivel, azaz e szervek szervi bajai kapcsolatban állnak egymással, csakúgy, mint a pajzsmirigy a méhhel, a lép a méhhel vagy a máj a bőrrel.
     Mind ezek az elnyomások miazmatikus következményekkel járó elnyomások, és a vegyes miazmatikus kombinációk – azaz tbc és rák – kialakulását idézik elő.

A helytelen kezeléseken kívül még különféle szerzett bajok is hozzájárulhatnak a rák kifejlődéséhez a rákra egyébként is hajlamos egyéneknél. Ilyen szerzett bajok, betegségek közé tartoznak a sérülések, a lelki bánatok és sokkok, és a terhesség. Ez utóbbi azért, mert a szervezet számára a gyermek kihordása nagy megterhelést jelent, ezért a terhesség gyakran aktivizálja a már meglévő miazmákat.
     A sérüléseknél elsőként a zúzódást és besugárzást kell említeni, olyat, ami például a mammográfia alatt éri a mellet. A mellrák közvetlen kiváltó okai még a mellet ért mechanikus sérülések és a szoptatás alatt gyakran keletkező kelés, aminek elnyomása a mellrák okai között az első helyek egyikét foglalja el. Dr. J. C. Burnett a melltályoggal kapcsolatban ezt írta: „A szoptatás alatt fellépő melltályog esetén Bacillinum-ot kell adni, ha a családban volt már tüdőbaj, és Scirrhinum-ot, ha már volt a családban rák. De soha nem szabad elnyomni, azaz tünetileg kezelni. Különben a klimaktériumban rák fejlődik ki.”
     És a sérülések közé sorolhatók még a korábban már említett mindennemű besugárzások is.

A hosszan tartó lelki bánatok, a lelki megrázkódtatások döntő szerepét a rák kialakulásában – egy homeopátiával foglalkozó írásban – nem szükséges bizonyítani. Emlékezzünk, mit írt Hahnemann erről a problémákról [lásd a honlap következő cikkének VI. fejezetét: SZIFILISZ KONTRA PSZÓRA – A KRÓNIKUS BETEGSÉGEK EREDETE]: „A mértéktelen fáradalmak, … a test súlyos bántalmazásai és sérülései, a túlzott hideg vagy forróság és maga a szegénység … stb. sem képesek oly mértékben a háttérben megbúvó miazmákat a súlyos krónikus betegség kitörésére serkenteni …, mint egy minden testi kényelemmel ellátott boldogtalan házasság vagy gyötrő lelkiismeret néhány hónapja. ... Az állandó szomorúság vagy bosszúság még a legcsekélyebb szimptómákat is felerősíti, és sokkal biztosabban és gyakrabban vezet minden csak elképzelhető krónikus baj kitöréséhez, mint a szokásos emberi élet összes többi hátrányos körülménye. … Ha azonban a beteg életkörülményei ezen a téren nem javíthatók, ... vagy az orvos nincs abban a helyzetben, hogy az élet ezen legnagyobb pusztító erőit tartósan távol tartsa a betegtől, akkor inkább mondjon le a krónikus betegség kezeléséről és hagyja sorsára a beteget, mert a kezelés legmesteribb irányításával, a legmegfelelőbb és a testi bajokra leginkább alkalmas gyógyszerekkel sem lehet egyáltalán semmi jót elérni valamely krónikus betegség gyógyításánál szakadatlan bánat és kellemetlenség esetén, amikor a kedélyre ható állandó támadás tönkreteszi az életműködést. ... Csaknem ugyanilyen vagy még inkább gyógyíthatatlanok azok a krónikus betegségek ..., amelyeket éveken át különböző, gyakran több allopátiás orvos kezelt. ... Ezen alkalmatlan orvosi beavatkozások több éve tartó alkalmazása teljesen gyógyíthatatlanná teszik a krónikus betegségeket.”

E szörnyű, de igaz megállapítás a betegségek közül különösen a rák kialakulásánál játszik komoly szerepet. Azok, akik magukban tartják a problémáikat, akik állandóan a belső gyötrődés, az önmarcangolás, önbecsapás vagy mély elégedetlenség állapotában vannak, sőt, akik nemzedékeken keresztül ehhez hasonló lelkiséget hordoznak magukban, azoknál szemmel láthatólag sokkal gyakrabban fejlődik ki a rák. (Például ezért van több rákos beteg a LYC alkatúaknál, mint a SULPH alkatúaknál.) Ez teljesen logikus, ha meggondoljuk, hogy a rák az életerő meggyengülésének, a szervezet működésének „meghibásodása” miatt keletkezik. A rák esetében, jobban, mint bármely más betegségnél, a test működésének „vezérlő központja” mondja fel a szolgálatot, és ennek következtében „ad hibás parancsokat”.
     De még ennél is rosszabb helyzetet teremt elő az, ha ezeket a lelki, idegi panaszokat a modern gyógyszeripar eszközeivel próbálják meg kezelni. Ezek a pszichét befolyásoló kémiai szerek okozzák az egyik legnagyobb kárt a szervezetnek.

Laborde számtalan rákos beteg kezeléséből azt a tapasztalatot vonta le, hogy a rák kialakulásában mindig szerepet játszik a rákra való hajlam, azaz a családi terheltség és az itt felsorolt tényezők kombinációja. Vagyis a hajlam mellé többnyire nem csak egy iatrogén vagy szerzett, hanem több ilyen faktornak is társulnia kell egyszerre, hogy a rák kifejlődjék.

A rák tehát egy szisztematikus megbetegedés, ami a betegség végterméke, vagyis a daganat megjelenését megelőzően már évekkel, évtizedekkel korábban speciális tüneteket és jeleket produkál, mintegy figyelmeztetők gyanánt. A rák maga a vezérlő központ megbetegedése, és végterméke, a daganat már egy egyoldalú destruktív állapot, melynek kontroll nélküli terjedése idővel lehetetlenné teszi a szervezet normális működését, aminek következtében a beteg kachexiában meghal.

Ezért annyira fontos ismerni és megfelelően – azaz homeopátiával – kezelni a rák „figyelmeztető” jeleit, azaz előfutárait. Ezek közül a legfontosabb a tbc, ami már maga is a miazmák kombinációjának a következménye. A tbc és a rák egymást felváltva jelentkeznek, mind az egymást követő generációk, mind magának az egyénnek az életében. Ez azt jelenti, hogy ha az egyik generációban felüti a fejét a tbc, akkor a másik generációban rákos megbetegedések fordulnak elő. Vagy ha valaki fiatal korában tüdőbajt kapott, idősebb korában rákos lesz. A tbc nem más, mint a rák előfutára. A rák mindig egy láncreakció végeredménye, és csaknem mindig olyan egyéneknél alakul ki, akiknek rokonai között több tüdőbajos és rákos személy található.

A tüdőbaj mellett még a következő betegségek, jelek tekinthetők a rák előfutárainak:
     – mononucleosis infectiosa;
     – krónikus hepatitis;
     – krónikus köszvény és reumatizmus;
     – krónikus migrének, idegfájdalmak és álmatlanság;
     – krónikus emésztési zavarok, vastagbélgyulladás, székrekedés;
     – krónikus éjszakai izzadás;
     – endogén depresszió és öngyilkosságra való hajlam;
     – mértéktelen hipochondria és túlzott félelem a ráktól;
     – szemölcsök, pszoriázis, neurodermitis, krónikus ekcémák;
     – angiomák, sipolyok, lábszársipoly.

Akiknél maguknál vagy családjukban előfordultak már ezek a megbetegedések, azoknál a szokásosnál is fontosabb az anti-miazmatikus kezelés, mégpedig minél korábban elkezdve. Mielőtt ilyen múlttal rendelkező szülők gyermeket akarnak, előbb nekik is sürgősen ajánlott egy alapos anti-miazmatikus kezelést lefolytatni.

Laborde azonban azt is írja, hogy ezek a betegségek nem csak figyelmeztetők gyanánt jelenhetnek meg, hanem mintegy a rák „helyettesítőjeként” is. Vagyis ezek a betegségek képesek sakkban tartani a rákot, és kialakulását elodázni vagy – helyes kezelés mellett – akár meg is akadályozni. Emiatt még inkább kell ezekre figyelni, és megjelenésükkor még inkább óvakodni az allopátiás gyógyszeres vagy operatív beavatkozástól.
     A fent már felsorolt betegségek és a tüdőbajon kívül még a következő betegségek játszhatják a rák-„pótló” szerepet:
     – asztma;
     – diabetes mellitus;
     – a vérszegénység különböző fajtái;
     – diftéria;
     – krónikus gyomor- és nyombélfekélyek;
     – krónikus csontlágyulás, -káriesz, -sipoly;
     – spondylosis;
     – epilepszia;
     – nem gyógyuló sebek, sérülések.
     – súlyos alkoholizmus.

Laborde könyvében Dr. P. Schmidt professzort idézi, aki ezt írta: „Ma elmondhatjuk, hogy a bizonyos fertőző betegségek okozta elhalálozások száma erősen lecsökkent, miközben a betegségek okozta halálok száma még sem változott. És miközben a diftéria és a tbc esetében közel állunk ahhoz, hogy legyőzöttnek tekintsük őket [a tbc-s esetek száma ma újra növekedésben van!], addig az elmegyógyintézetek már telítettek, és nem tudják felvenni a pácienseket. A krónikus reumatizmus, a cukorbetegség és mindenekelőtt a rák megbetegedések száma egyre jobban növekszik és tizedelik a népeket.”

Minden homeopatának ismernie kell a rák figyelmeztető jeleit, és a miazma-tan alapján tudnia kell kezelni őket. Dr. Voegeli homeopata, amikor a rákos betegek gyógyításában elért sikereiről kérdezték, azt válaszolta, hogy bár szerinte nem ért el rendkívüli eredményt a rák gyógyításában, de az biztos, hogy egyetlen olyan páciense sem betegedett meg rákban, akit mintegy születése óta ő kezelt a klasszikus homeopátia, azaz a miazma-tan figyelembevételével. Ez azt jelenti, hogy a homeopátia kiváló rákmegelőző gyógymód, ha betartják a szabályait.

Yves Laborde számos esetét mutatja be, ezek közül következzen most néhány:

1. eset: 43 éves asszony, akit petefészek-rákkal műtöttek, majd kemoterápiát és besugárzást kapott. Az áttételek miatt az orvosok operálhatatlannak és gyógyíthatatlannak jelentették ki.

Családi anamnézis: több tüdőbajos eset.

Anamnézis:
     – 2 éves korában: súlyos szamárköhögés, röviddel utána bárányhimlő, majd ezt követően tüdőgyulladás;
     – 4 éves korában: súlyos tüdőgyulladás, mandula- és vakbél-operáció;
     – 14 évesen: mandulagyulladás és középfülgyulladás;
     – 20 éves korától fogamzásgátló szer használata;
     – 22 évesen férjhez ment, férjének korábban ötször volt trippere. Ettől kezdve szenved a nő krónikus aranyérben és végbélfissurában;
     – 30 évesen: jobb oldali isiász, első abortusz;
     – 31 évesen: 2. abortusz, krónikus álmatlanság kezdete;
     – 33 évesen: 3. abortusz, utána sterilizáció;
     – 37 évesen: bal oldali isiász, gerincsérv-operáció;
     – 38 évesen: szemölcsök operatív eltávolítása, amik a sterilizáció óta nagy számban léptek fel;
     – 42 évesen: perefészek-rák.

Miazmatikus analízis: öröklött tuberkulózis, szerzett szikózis. Elnyomások, abortuszok, sterilizáció.

Kezelés: Thuja LM 6 két éven keresztül, mellette Lobelia erinus őstinktúrában. Két évvel később Tuberkulinum LM 18, és egy évvel később Carcinosinum LM 18. Hat évvel az első konzultáció után a páciens él és az áttételei visszafejlődtek. Az orvosok néhány hónapot adtak neki, de a homeopátia nemcsak megmentette, hanem a már meglévő áttételes daganatait is elmulasztotta.

Feltéve: 2013. december 6.

2. eset: 55 éves asszony, apáca. Petefészekrákkal és méhrákkal műtötték, majd kemoterápiát kapott. Hat hónap múlva emelkednek a tumor-értékek (CA és CEA).

Családi anamnézis:
     Apai ág: Az apja agytumorban halt meg;
     Anyai ág: Az anyja petefészekrákban halt meg. Nagybátyja rákban, nagyapja gégerákban halt meg.
     Testvérek: Nővére csípőizülete beteg, mellrákban halt meg, bátyjának szintén beteg a csípőizülete, gyomorrákban halt meg.

Anamnézis:
     – nem voltak gyermekbetegségei;
     – sok oltást kapott;
     – gennyes mandulagyulladás, 11 éves korában kivették a manduláit;
     – szemölcsök a kezén, melyeket eltávolítottak;
     – nagyon szuvas fogak;
     – 45 éves koráig csikorgatta a fogait;
     – jobboldali csípőizület-kopás;
     – 53 éves korától erős meleghullámok (klimaktérium);
     – éjszakai izzadás;
     – álmában sokat izeg-mozog és beszél;
     – kívánja az édességet, a csokoládét.

Miazmatikus analízis: öröklött rák, szerzett vakcinózis. Szemölcsök elnyomása.

Kezelés: Carcinosinum LM 6 néhány hónapon belül az értékeit normálisra csökkentette. A páciens évek óta (ez kb. hat év a könyv megjelenéséig, azaz az eset leírásáig) jól van.

Yves Laborde leírja, hogy tapasztalata szerint a rákra hajlamos embereknek az is ismertetőjegyük, hogy gyerekkorukban vagy semmilyen gyerekbetegségük nincs, vagy felnőtt korban kapnak ilyeneket, vagy ugyanazt a gyermekbetegséget egymás után többször megkapják. A „képtelenség a gyermekbetegségre” a szikózisra jellemző. Ha az ilyen terheltségű gyermekek mégis megbetegszenek, akkor a betegség általában nagyon heves lefolyású. Ugyanakkor mivel a rák a miazmák kombinációja, és a gyermekbetegségek arra szolgálnak, hogy a szervezet megszabaduljon miazmás terheltségeitől, azaz egyfajta genetikus reparálást hajtson végre, sok rákra hajlamos gyerek minden gyermekbetegségen gyors egymásutánban esik át, ami nagyon megterheli a szervezetét.

3. eset: 64 éves férfi. Bélrákja van.

Családi anamnézis:
     Apai ág: Az apjának maláriája volt, majd bélrákban halt meg. Nagyapja kétoldali tüdőgyulladásban halt meg;
     Anyai ág: Az anyja él, tüdőbaja van, és mindkét lábán lábszárfekélye, amit nem engedett megoperálni (ez az ú. n. „nyitott” láb). Nagyanyja tuberkulózisban halt meg.

Anamnézis:
     – nem voltak gyermekbetegségei;
     – 15-től 25 éves koráig erős lábizzadás;
     – 20 évesen gyomorfekély;
     – 17-től 33 éves koráig vesekövek és vesehomok;
     – 33 évesen galandférgek;
     – 56 éveses vakbélgyulladás hashártyagyulladással és ezt követően fisztulák (sipolyok) képződése, amiket megoperáltak;
     – 63 évesen bélrák, áttételekkel.

Miazmatikus analízis: öröklött tbc, öröklött rák, elnyomások.

Kezelés: A férfi 64 évesen meghalt.

A sipolyok elnyomása, műtéti elzárása végzetes volt. Ily módon gyakran keletkezik rák. Figyelemreméltó az anya kórtörténete, akinek tüdőbaja van, és rákbetegség elleni védelemként (mintegy a rák helyettesítőjeként, annak sakkban tartására) „nyitott” lábai.
     Laborde itt meséli el, hogy volt egy 62 éves női páciense, akinek évek óta jobb oldali kezeletlen lábszárfekélye volt, de különben viszonylag egészséges. 62 évesen beleegyezett abba, hogy a fekélyt műtéti úton elzárják. Az operációt követően májrákja lett, és egy év múlva meghalt. Apja tüdőrákban, anyja méhrákban halt meg.

A fisztulák operatív „bezárásától” Risch professzor is óvott. A honlap szifilisz miazmával foglalkozó oldalán olvasható ez a tőle származó intelem:
     »De nem csak a helytelen életmód, hanem az operatív beavatkozások is nagy mértékben hozzájárulnak a szifilisz miazma súlyos tüneteinek a megjelenésére: »A századforduló idején (19.-20. század) még maga az amerikai ‘akadémiai’ orvostudomány is tudta, hogy szifiliszes pácienseknél rendkívül óvatosnak kell lenni az operációkkal, különösen a váladékok lefolyásának mesterséges elzárásával, pl. a fisztulákkal, fekélyekkel, ‘folyó orrok’-kal stb.« – írta Gerhard Risch „Az örökletes krónikus betegségek” című könyvében. Hogy olvasói egy életre megjegyezzék ezt az igazságot, intelmét két meggyőző történettel húzta alá: Az első megfigyelése abból az időből származott, amikor még nem foglalkozott homeopátiával, de munkája mellett egy hamburgi, mintegy 5 ezer lakót befogadó idősotthonban lelki gondozást végzett. Az idős lakók közül soknak volt ú. n. „nyitott lába”, azaz ulcera cruris-a, magyarul lábszárfekélye (ami a szifilisz egyik nagyon jellegzetes tünete). Ha ezt a fekélyt egy orvosnak valamelyik idős embernél sikerült „bezárnia”, abszolút biztos volt, hogy az érintett sajnálatraméltó személy 4-12 héten belül meghalt.«

Yves Laborde írásának legfontosabb tanulsága az, hogy a rákot nem gyógyítani kell, hanem MEGELŐZNI! Ebben óriási segítséget nyújt, ha ismerjük a rák-előfutár és rák-pótló betegségeket, és ezek helyes kezelési módját.
     A rák gyógyítása azért nagyon nehéz, mert még az olyan esetekben is, amikor a homeopátia nagy valószínűséggel képes lenne meggyógyítani a rákot, ezt megakadályozza az, hogy a mai ember nem meri, nem tudja magát kivonni a modern orvostudomány lenyűgöző fölényeskedése alól, és beleegyezik olyan kezelésekbe, melyek egyszerűen nem hozhatnak tartós eredményt.
     Miközben tökéletesen megértem, hogyha valaki félelemből, meg az orvostudomány „nagyképűsége”, ígéretei miatt megoperáltatja magát, ezt akkor sem helyeslem. Ezzel kapcsolatban e fejezet lezárásaként két személyes élményemet mesélem el. Az első Münchenben történt velem egyetemista koromban. Anatómia tanulmányaink alatt boncolnunk is kellett, ami rám óriási hatással volt, egészen lenyűgözött az emberi test nagyszerűsége. Az én csoportom, mintegy öt egyetemista egy idős férfi hulláját kapta. Felboncolva őt legalább 5-6 okot találtunk a halálára, végülis nem tudta tanárunk sem megállapítani ezek közül, vajon melyikbe halt bele. Én most már csak kettőre emlékszem, de e kettőt ma is látom szemeim előtt. Az egyik a betonkemény szilárdságú aortája volt, a másik pedig a hasában egy gyerekfej nagyságú ép, világos határú daganat, aminek azonban sehol másutt nem volt nyoma, azaz nem voltak metasztázisok a testében. A daganaton látszott, hogy soha nem nyúltak hozzá. Úgy tűnt, hogy attól, hogy a daganatot békén hagyták, még szövetmintát sem vettek belőle, az sehova nem burjánzott el.
     A második élményemet nap mint nap tapasztalom. A városi ember nem tudja, hogy az ecetfa, amit belvárosi sötét udvarokban látni, valójában mennyire kártékony a szabad természetben, elsősorban az erdőkben. Fája semmire nem jó, még tüzelésre sem. Ha egy ecetfát kivágnak, és ezt az erdészek sok helyütt vagy maguk megteszik (mint például a mi környékünkön), vagy előírják a terület tulajdonosának, akkor amíg csak a szem ellát, egy-két év alatt mindent ecetfa borít. Minden más növényt, facsemetét elnyom, úgy sarjad ki a földből, mint a sündisznó tüskéje, minden más értékes fától, növénytől örökre elveszi az életteret, hiszen minden újabb irtása, csak serkenti a növekedését, burjánzását. Ha viszont, és én e tapasztalat után ezt tettem a kertem végében levő ecetfával, meghagyják a kifejlett fát a helyén, és egy ujjal nem nyúlnak hozzá, egyetlen friss sarj sem keletkezik.
     Mivel a természet törvényei az egész természetre vonatkoznak, nekem az ecetfa ilyetén viselkedése a rákot juttatja az eszembe. Ha a daganatot nem piszkálják, akkor az ugyan növekszik, de egyhelyben, élesen elkülönülve minden más szervtől, mintegy „légmentesen becsomagolva”, ahogy az én hullámon láttam a boncteremben.
     A megoldás tehát az lehetne, hogyha a hivatalos orvoslás felhagyna mostani rákkezelési módszereivel, és az élet törvényszerűségeit figyelembe véve új utakon próbálná a rákot gyógyítani, amihez a homeopátia nagy segítséget nyújthatna neki. Sajnos, erre azonban semmi remény nincs.

Laborde könyvének bemutatását azoknak a tüneteknek a felsorolásával végzem, melyeket ő csak az öröklött rákmiazmánál sorolt fel. Mivel a rákmiazma több miazma kombinációja, kevés ilyen tünet van:
     Korai őszülés; faggyúmirigy-duzzanat; kényszerneurózis; túlzott félelem a ráktól; túlzott hiúság; éjszakai izzadás a menstruáció előtt és alatt; hosszú évekig semmilyen akut megbetegedés; ideges étvágytalanság; (súlyos) gyermekbetegségek felnőtt korban; skarlát, mumpsz felnőtt korban; hajlam a visszatérő tüdőgyulladásra; hajlam a krónikus légcsőhurutra; arcbénulás; retina-daganat; szemhéj-gyengeség (?pislogás?); asztenópia; szőrnövés a nyelven; nyálmirigy-sipoly; kék ajkak; fogíny fekélyek; krónikus tonzilla-csap; krónikus gennyes mandulagyulladás; érgyulladás; pigmentcirrózis; mononucleosis infectiosa; Non Hodgkin; M. Wilson; bélférgek; krónikus vesemedence-gyulladás; vesezsugorodás; vese-tbc; gennyes húgycsőfolyás; krónikus méhgyulladás; véres, nyákos folyás; gesztózis, rizikó terhesség; csontszú; csontsipoly; csontsorvadás; coxarthrose; krónikus izomfájdalom; izomsorvadásos megbetegedések; izomdisztrófia; diabetikus gangréna; nyirokmirigy tbc; nehezen gyógyuló hegek és fekélyek; lupus erythematodes; Café au lait-foltok; lichen ruber planus; rühesség; napallergia.

Ezek közül a legfeltűnőbb a mononucleosis infectiosa. Én 50 éves voltam, amikor először hallottam egy mononucleosis infectiosa esetről, ma pedig szinte minden fiatal átesett már ezen a betegségen – rémisztő jövőkép!

Mindazonáltal fontos elmondani, hogy a szakirodalomban és azoknál a szerzőknél, akik sokat foglalkoztak a rák homeopátiás gyógyításával, sehol nem találtam a szarkómáról leírást. Amit a homeopaták sikerrel gyógyítottak, mind „rákos” eset volt ugyan, de ennek valóságos értelmében, azaz carcinoma. Szarkóma – amit a köznyelvben szintén ráknak mondunk, de helytelenül – gyógyításáról mindössze egyetlen helyen olvastam, mégpedig Dr. R. P. Patel indiai homeopata saját betegségének leírásában. Erről a honlap egyik cikkében már volt szó (SZIFILISZ KONTRA PSZÓRA című cikk III. fejezetében), most részletesebben írom le Patek doktor a „Szikózis három generáción keresztül” kezdetű vallomásából az idevonatkozó részt:
     »Jól emlékszem, hogyan éreztem magam, amikor 1960-ban az alsó karomon kioperáltak egy csontdaganatot, és a sebész az operáció után ezt mondta nekem: „Sajnálom, hogy azt kell mondjam Önnek, hogy a szövettani eredmény szerint orsósejtes-kötöszövet-szarkómáról van szó. Megtettünk minden tőlünk telhetőt, hogy teljes egészében eltávolítsuk a daganatot.” Akkor ezt mondtam magamnak: „Miért éppen én? Miért engem választott ki Isten, hogy ilyen fiatalon meghaljak?”
     A betegség 1946-ban kezdődött, amikor tüneteimre Indiában rossz diagnózist állapítottak meg: myositis ossificans az orsócsont finom hosszanti törésével. 1952-ben ugyanez a téves diagnózis Angliában, és a 60-as évek elején megint ugyanez Oroszországban. Azt mondták nekem, hogy betegségem oka a krikett játékban a túl gyors dobás. Ezután India, Anglia, Németország legjobb homeopata orvosai kezeltek myositis ossificans (izomgyulladás mészlerakódással) ellen. 1962-ben kiújult a daganat, ezúttal az USA-ban operáltak meg. A biopszia eredménye neuro-fibro-sarkom lett. 1964-ben újból megoperáltak, ezúttal Indiában, diagnózis ugyanaz. 1966-ban újra elkezdett nőni a daganat, most azonban már borzalmas fájdalmakkal, melyeket se allopátiás, se homeopátiás gyógyszerekkel nem lehetett csillapítani. A röntgenvizsgálat kimutatta, hogy jobb tüdőm felső lebenyében áttételek keletkeztek. Az orvosok ezt mondták: „Túl késő, semmit nem tudunk már tenni Önért.” Ekkor úgy döntöttem, hogy amputáltatom a jobb karomat, mert a fájdalmak elviselhetetlenek lettek. Egy indiai ortopéd sajnálatból elvállalta az amputációt a saját felelősségemre. 48 órával az operáció után leállt a szívverésem, de életmentő módszerekkel megmentettek. Akkoriban a világhíres Dr. P. Sankaran Strint-carb C 200 homeopátiás szert írt fel nekem, amivel lassan erőre kaptam. A biopszia megint orsósejtes-kötöszövet-szarkómát mutatott. 15 nappal később elutaztam Kasmírba, hogy kipihenjem magam. Itt azt vettem észre egyik nap, hogy az arcomon és a hónaljamban szemölcsök nőnek (Verruca filiformis = fonal alakú, a ló farkára hasonlító szemölcsök, amik leginkább a felnőttek arcán és nyakán helyezkednek el, és ami a szikózis miazma egyik legbiztosabb jele). Meglepődtem. Ezek a szemölcsök minden operációm után megjelentek, és én eddig soha nem vettem komolyan, hogy a daganatok és a szemölcsök bújócskát játszanak egymással. Valahányszor a daganat újra elkezdett nőni, eltűntek a szemölcsök, és mindannyiszor, hogy a daganatot eltávolították, a szemölcsök újra kinőttek. Mostanáig soha nem gondoltam öröklött szikózisra, és én magam soha nem szereztem ilyet. Pihenésem után felkerestem az apámat, hogy megtudjam tőle, hogy vannak-e szemölcsök vagy más kinövések a testén. Valóban nagyon sok szemölcse volt (szintén verruca filiformis) a nyakán, a tarkóján. Édesanyám egy hónapos koromban meghalt, de róla is megtudtam, hogy neki is voltak ilyen szemölcsei. Anyai nagyanyám még élt, 94 éves volt, és amikor megvizsgáltam, kezén, arcán és tarkóján is ugyanilyen szemölcsöket találtam. Három generáció szikózis!
     Most végre megvolt a kulcs, ami a zárba illet. Le tudtam végre írni saját kórtörténetemet: 15 évesen súlyos hemorrágiás himlőn estem át. Később, mivel nagyon sokat utaztam, rengeteg védőoltást kaptam. Most már világos lett, milyen szerre van szükségem!
     Thuja 10 M-t vettem be, havonta egyszer, az első két hónapban, utána minden második hónapban egyszer hat hónapon keresztül. Azóta (most 1994. van), tehát 28 évvel az utolsó operáció után nem volt visszaesésem, és a tüdőmből a metasztázisok rég nyomatlanul eltűntek.
     Esetem kezelésével minden engem kezelő világhíres homeopata (többek között Dr. P. Sankaran) kudarcot vallott, mert nem vették figyelembe miazmatikus előéletemet, ami miatt szereik csak felületesen hatottak. Ez vezetett engem a miazma-tan komoly tanulmányozásához. 48 éve tartó homeopátiás pályám során nyolcszor utaztam körül a földet, homeopaták százaival találkoztam (szemináriumokon, konferenciákon, kongresszusokon), de az egész világon mindössze néhány homeopatával találkoztam, akik Hahnemann sikeres miazma-tanával dolgoztak. Mind a többiek, akiket „átlagos” homeopatának nevezek, elmulasztják a krónikus miazmák gyógyításának célját.«

Yves Laborde e leíráshoz még hozzáteszi, hogy ebből az esetből is kiderül, hogy a szikózis terheltségűek nem viselik el a manipulációkat (operációk, elnyomások). Az ezekre fellépő legrosszabb reakciók a következő miazmatikus kombinációval terhelteknél jelentkeznek: öröklött tuberkulózis szerzett szikózissal (vagy vakcinózissal) kombinálva.

Feltéve: 2014. január 13.

4. eset: 53 éves férfi. Tüdőrákkal operálták, ezen kívül több besugárzást kapott, amitől égési sérüléseket szerzett. Rossz általános állapotban van, éjszakánként kimerítő izzadás gyötri. 49 éves koráig cigarettázott.

Családi anamnézis:
     Apai ág: Az apjának maláriája, krónikus bronchitisei, és faggyúdaganata volt. Tüdőtágulatban halt meg. Nagyszülei tüdőbajosak voltak;
     Anyai ág: Az anyjának asztmája volt, egyszer elvetélt. Rákban halt meg. Nagyszülőknek valószínűleg szintén rákjuk volt.

Anamnézis:
     – 12 éves koráig dadogott;
     – 12 éves korában furunkulusai voltak, és orrpolippal műtötték;
     – 12-től 24 éves koráig szőrtüszőgyulladása volt;
     – 16 évesen súlyos baloldali tüdőgyulladáson esett át, mellhártya-gyulladással és -izzadmánnyal;
     – 52 évesen baloldali tüdőrákot diagnosztizáltak nála, eltávolították a bal tüdejét és besugárzást kapott, aminek következtében a jobb oldali tüdeje károsodott;

Miazmatikus analízis: öröklött tbc, öröklött rák.

Kezelés: Koncentrált napsugarakból készített SOL homeopátiás szer (ami egyebek között rák és napszúrás esetén hat) LM 6 adagolásával a besugárzás okozta égési sérülések meggyógyultak. Carcinosinum LM 18, majd LM 30 kúra jelentősen javította általános állapotát, meghízott, éjjeli izzadása elmúlt. Később Radium bromatumot kapott, ezt egészen mostanáig szedi. Az utolsó kontrollvizsgálaton mindent rendben találtak.

Ebben az esetben a rák lokalizációja a feltűnő, azon az oldalon jelent meg, ahol korábban a súlyos tüdőgyulladás is. Akkor is, ha a dohányzás valamelyes szerepet játszik a rák kialakulásában, ez itt nem játszott szerepet, mert a férfi születésétől fogva rákra volt hajlamos, hiszen mindkét szülői ágról ezt örökölte.
     Valójában a dohányzóknak mindössze 9 százaléka betegszik meg rákban, miközben a hivatalos egészségügy azt állítja, hogy a dohányosok között 11-szer több a rákos megbetegedés. Nem a dohányzás, hanem maga a hivatalos egészségügy jelenti a legnagyobb rizikót a ráknál, hiszen ez, anélkül, hogy tudná, vagy hajlandó lenne tudomásul venni, közvetlenül elősegíti a rák kialakulását.

Ehelyütt mondom el legújabb tapasztalatomat a hivatalos orvoslás teljes csődjéről: Egyik közeli ismerősömnek, egy idős hölgynek, akivel orvosai agyvérzés elleni szert szedettek éveken keresztül mindennemű kontroll nélkül, egyszercsak „kilyukadt a gyomra”, azaz vérző gyomorfekélye lett. Életmentő műtétben próbálták összevarrni a sebet, ami az ő korában a nyálkahártya gyengesége miatt nem sikerült. Ennek ellenére szíve és tüdeje olyan erős volt, hogy 37 napig élt még, ami szinte csodaszámba ment még a sebészeti osztályon is. Korábban soha semmilyen baja nem volt a gyomrával, soha nem fájt, sokat és szívesen evett. A kórházban töltött 37 nap alatt egymás után haltak meg mellette a betegek, akik nagy részben jóval fiatalabbak voltak nála, és akiknek szintén hirtelen kapott gyomorfekélyük volt. A sebészek megmondták, hogy egy percig sem lepi meg őket az, hogy ennyi idős ember kap gyomorfekélyt, mert az a gyógyszer, amit a belgyógyászok automatikusan írnak fel az idős embereknek a szélütés elkerülésére, kimarja a gyomor nyálkahártyáját. – No comment.

Ezzel befejeztem a rák miazma és a rákra hajlamos egyéneknek szóló tanácsok bemutatását. Ezt követően a már kifejlődött rák kezelésére alkalmas homeopátiás szereket sorolom fel.

A RÁK ELLENES SZEREK

J. C. Burnett írta, hogy rákot csak olyan homeopátiás szer képes valóban gyógyítani, ami maga is képes rákot előidézni. Mivel ezt egyetlen szernél sem lehet egészségeseken elvégzett gyógyszervizsgálattal kikísérletezni, az ilyen szerek megtalálásához klinikai vagy a természetből szerzett tapasztalatok kellenek.
     Ez történt például a Hekla lava szerrel is, amit Dr. Garth Wilkinson Izlandon töltött vakációja során fedezett fel, ahol észrevette, hogy a Hekla hegy mellett elterülő réteken legelő állatokon, elsősorban az állkapcsukon, csontkinövések képződnek. Így derült ki, hogy az izlandi Hekla-vulkán lávájából készített homeopátiás szer képes a csontkinövéseket eltüntetni. Ami persze nem csoda, mert a laborvizsgálat kiderítette, hogy a Hekla vulkán lávája Siliceát, Aluminát, Calciumot, Magnesiumot és vasoxidot tartalmaz. Csakhogy ez nem rák, hanem csak kinövés, csontmegvastagodás. És valóban, mint kiderült, a Hekla lava homeopátiás szernek csak ezek eltüntetéséhez van ereje, más (igazi) rák meggyógyításához nem.

A gyakorlatban bevált, bizonyított, igazi rák gyógyítására alkalmas szerek a következők:
     3 értékűek: Ant-m (= Ant. Chloratum), Ars, Aur-m-n, Bac, Bar-c, Bell-p, Calc-fl, Carb-an, Carc, Cean, Cist, Cobalt-nit, Con, Cund, Hydr, Iod, Kali-cy, Kali-i, Kreos, Lyc, Med, Merc-vivus, Nit-ac, Phos, Phyt, Psor, Rad-br, Scirrh, Sil, Syph, Thiosin, Thuj, Tub, Vacc, Vario, X-ray.
     (2 értékű szer sok van, de azokat nem sorolom fel, egyrészt, mert nincs nagy jelentőségük, másrészt mert a megfelelő könyvekben utánuk lehet nézni.)

A felsoroltak között vannak, melyek „széles spektrumú rák-specifikus” szerek, azaz amiket a rák fajtájától függetlenül lehet alkalmazni. Ide tartoznak a nozódák, elsősorban a rák két nozódája (több is van, de ezek a legfontosabbak), Carc, Scirrh, és a Bac, Med, Psor, Syph, Tub. Aztán a rák miazma legfontosabb anti-miamatikus szere a Thuja és a Nit-ac. Majd még a következő szerek: Ant-m, Ars, Con, Cund, Hydr, Kreos, Merc-vivus, Sil, Vacc,Vario.
     A besugárzás okozta károk hatását csökkentő három szer, a Cadm-s, a Rad-br és az X-ray.

A legfontosabb szerv-specifikus rák szerek (ezek között olyanokat is felsorolok, melyek a 3 értékű szerek között nem szerepelnek):
     Agy Bar-c, Plum-i;
     A fej szerveinek daganata: Thiosin;
     Szájüreg: Aur-m;
     Nyelv: Kali-cy;
     Mell és fültőmirigy: Phyt;
     Nyirokmirigy: Bar-c, Bar-i, Cist, Iod, Kali-i;
     Gyomor és hasnyálmirigy: Cadm-sulph, Hydr, Orni;
     Tüdő: Lyc;
     Máj: Cean, Chel (epehólyag is), Cobalt-nit;
     Méh, petefészek, méhnyak, mell: Aur-m-n, Bell-p (a medence egyéb szerveinek rákja esetén is), Carb-an (mellráknál is), Lach, Lil-t, Puls, Sep;
     Vastagbél és végbél: Aloe;
     Végbél: Nit-ac;
     Prosztata: Sabal;
     Hólyag: Ter;
     Csont: Symph;
     Csontkinövések, csontdaganatok: Calc-fl;
     Bőr: Ars-br, Ars-i;
     Leukémia: Ars, Ars-i, Cean (lép-, hasnyálmirigy- és májráknál is), Ferr-pic, Pic-ac;
     Vérző rákos daganatok: Phos, Sang.

A rák kezelését a beteg állapotától függően, tehát ha az általános állapota már rossz, szelíden, vagyis LM potenciában, ha viszont a beteg fiatal, állapota jó, és láthatóan kibír egy gyors és erőteljes beavatkozást, akkor a szertől függően akár a legmagasabb potenciával, tehát például Thuja esetében 10 M-mel is lehet kezelni.

Amíg remény van a teljes, vagy jelentős gyógyulásra, a felsorolt szerek mellett érdemes az alkati szerrel is próbálkozni. Akár négy hetente is lehet ilyenkor váltogatni a szereket, sőt a kezelés legelején hetente is, de mindig a beteg állapotának és tüneteinek és reakcióinak megfelelően. Ha a remény a gyógyulásra kezd elmúlni, akkor lépnek előtérbe először a rákos megbetegedések kísérő tüneteinek az enyhítésére használt gyógyszerek, majd, ha semmi nem segített, akkor a végső stádium fájdalmainak az enyhítését szolgáló szerek.

A rákos megbetegedések kísérő tüneteinek az enyhítésére használt gyógyszerek:
     Vérző rákos daganatok: Phos, Sang;
     Rosszullét: Colch (ételek szagaitól), Ip (ha a nyelv tiszta, mindig ezzel kell kezdeni rosszullét esetén);
     Gyengeség: Carb-an (bűzlő váladékok, megkeményedett mirigyek), Carb-v (kékes bőr, hideget kíván, legyezni kell), Mur-ac (szemhéj-gyengeség, izom-gyengeség), Stann (lesoványodás, nagyon nagy fokú gyengeség).

A végső stádium fájdalmainak az enyhítését szolgáló 3 értékű szerek

Apis, Ars, Carb-v, Echi, Euph, Hydr. A gyomorrák fájdalmait a Cundurango is enyhíti.
     A. U. Ramakrishnan-C. R. Coulter: a Homeopátia és a rák című (Magyarországon is kapható) könyvben még a következő szereket sorolja fel fájdalomcsillapításra a rák végső stádiumában:
     Acon, Aur (csontfájdalmakra), Cadm-sulph (a gyomorráknál), Chel (májrák), Magn-ph, Nux-v, Op, Plum-i. A következő fejezet nem csak a rák miatt bekövetkező, hanem általában a halál előtti állapotban nyújtható segítségről szól.

SEGÍTSÉG A HALÁL ELŐTT

A halálfélelem enyhítésére a legmegfelelőbb szer az Arsenicum, mégpedig magas potenciában. Azoknál hat a legjobban, akik félnek egyedül maradni, akiket égő szomjúság kínoz, de csak kortyokat isznak, hogy a szájuk ne száradjon ki.

További szerek:
     Carb-v: sápadt, kékes szín, hideg a teste, de azt akarja, hogy legyezzék;
     Opium: teljes fájdalommentesség, de érzéketlen, olykor felriad és felkiált, kívánja a hideget;
     Tarent: nagy nyugtalanság, ide-oda mozog, kiesik az ágyból.

Dr. J. T Kent, Hahnemann után a leghíresebb homeopata A homeopátia teóriája című könyvében a halál előtti szenvedések enyhítésére a következő szereket ajánlja:

A tbc végső stádiumában megjelenő hektikus, sorvasztó láz esetén: Phosphorus
     Tünetek: égő bőr, éjszakai izzadás, égő szomjúság, vörös foltos orcák, köhögéskor hasmenés, mellkas-szorítás, hogy a beteg alig tud már levegőt venni: EGYETLEN nagyon magas potenciájú Phos adag, ha az erre jelentkező első, de nagyon rövid ideig tartó rosszabbodást nem zavarják meg, a halálos betegnek egy nyugodt, szenvedésmentes, szelíd halált teremt meg.

Azok az intézkedések, melyekkel a hivatalos orvoslás a kórházakban a biztos halál előtt még egyszer – hogy megfeleljenek az előírásoknak, nehogy a hozzátartozók feljelentsék őket – megkínozzák a beteget, semmire nem jók, csak szánalmat keltenek a szenvedő iránt, sőt nagy részben ezek az okozói a kínzó félelmeinek és fájdalmainak, pont akkor, amikor nyugalomra és békére lenne a legnagyobb szüksége.

Ha a végső stádiumot bőséges izzadás, rosszullét a mellben és a gyomorban, fulladási rohamok, állandó légszomj jellemzi, akkor Lachesis a megfelelő szer. Ezt a szert C 200 potenciában ilyenkor többször is meg lehet ismételni, ha a körülmények megkövetelik.

Ha hideg izzadás, hideg lehellet, kékes elszíneződés, felfúvódás a jellemző, és az állandó legyezés utáni vágy, akkor Carbo-vegatabilis a helyes szer, mégpedig vízben oldva óránként adagolva.

De nemsokára beáll az az állapot, hogy már ezek a szerek sem hatnak, és az eddigi tünetekhez a halálfélelem is társul, és megkezdődik az agónia. Ha ezeket még fájdalom is kíséri, melyek elsősorban a hasban lokalizálódnak, akkor Arsenicum vagy Secale között kell választani a tünetek alapján: Secale kitakarja magát, és melege van, Arsenicum pedig fázik és meleget kíván.

Az utolsó szer: Tarentula cubensis

Ha a halál még mindig nem állt be, és az említett szerek sem segítenek már, és a kahexia végső stádiumában a fájdalmak sem enyhülnek, amikor a hozzátartozók látva a haldokló elviselhetetlen fájdalmait, azt kérdezik az orvostól, hogy „tényleg nem tud valamit adni neki, ami ezeket a szörnyű szenvedéseket enyhíti”, akkor Tarent-c C 30-ban adagolva, akár minden fél órában lesz a leggyakrabban indikált szer.
     Dr. Kent leírja, hogy mint gyakorló orvos sokszor látott haldoklókat, akiknek arca kisimult az Ars, Carb-v, Lyc, Lach hatására beálló nyugalomtól és békétől, de a Tarent-c hatásosságában még ezeket a szereket is felülmúlta. (A sorrendet azonban mégis be kell tartani, tehát az előbb felsoroltakkal kell kezdeni, mert lehet, hogy a Tarent-re már nem is lesz szükség.)

Vége

Feltéve: 2014. november 10.

VISSZA


A KRÓNIKUS BETEGSÉGEK




KEZDŐLAP         ÉRDEKESSÉGEK         HÍREK         SAJÁTVÉR TERÁPIA         ELMÉLETI HOMEOPÁTIA

GYAKORLATI HOMEOPÁTIA            ALKATI KEZELÉS            GALÉRIA            GYAKORI KÉRDÉSEK

LEGÚJABB FRISSÍTÉSEK            KERESÉS A HONLAPON            KAPCSOLAT            HASZNOS LINKEK